„A moldovai csapat szervezett,egységes társaság, amelyet csak akkor győzhetünkle, ha minden pillanatban megfelelően koncentrálunk” –nyilatkozta Várhidi Péter. A szombati, Montenegróellen 2-1-re elvesztett mérkőzéssel ellentétbenma már mindenki bevethető lesz a Szusza Ferenc-stadionban:Gera Zoltán és Juhász Roland is teljes értékűmunkát végzett az edzéseken.
A Luxemburg elleni esetlegesgyőzelemmel Victor Piþurcã tanítványai akár aG csoport élére is ugorhatnak – ha a hollandokkikapnak Szlovéniában. A Hollandiában 0-0-sdöntetlent elérő román játékosokközül Rãzvan Raþ és Paul Codrea sem leszbevethető. A román nemzeti tizenegy Piatra Neamþon játsszamai Eb-selejtezőjét, ahol nagy érdeklődéstkeltett szereplésük: az edzésekre négy–ötezernéző látogatott ki, a kilencezer jegy már napokóta elkelt. Victor Piþurcát nem foglalkoztatta annyiraa mai mérkőzés, már távolabbratekintett. „Nagy esélyünk van a továbbjutásra,mindegy, hogy az első vagy a második helyről sikerül.Luxemburg után nyáron két meccset is vívunkSzlovéniával. Ha mindkettőt megnyerjük, nemszalaszthatjuk el az Eb-szereplést” – fogalmazott a románszövetségi kapitány.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.