
Támadásokat hajthatnak végre iszlamista terroristák a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerint – írta csütörtökön a Bild című német lap a BKA egy belső elemzésére hivatkozva.
2016. május 20., 10:332016. május 20., 10:33
2016. május 20., 14:332016. május 20., 14:33
Az MTI által idézett lap szerint a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv különösen veszélyeztetett eseményként tartja számon a torna nyitómérkőzését, a június 10-ei Franciaország-Románia találkozót. Valamint a döntőt, amelyet július 10-én rendeznek meg a párizsi Stade de France stadionban, az Iszlám Állam terrorszervezet tavaly novemberi merényletsorozatának egyik helyszínén.
A BKA szerint a terroristák nagy jelképes erővel bíró és „puha\" célpontokat keresnek, céljuk minél több emberélet kioltása és a lehető legnagyobb médiafigyelem megszerzése. Helyszínek vagy események mellett nemzeti válogatottak is lehetnek célpontok – vélekedik a BKA a beszámoló szerint.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!