
Kellemes családi hangulat jellemezte a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub hétvégi évzáró rendezvényét, amelynek a tordaszentlászlói futballpálya adott otthont. Péntek délután ötvennél is több gyerek mutathatta be, mit tanult az edzéseken.
2013. június 09., 18:302013. június 09., 18:30
A kicsik játékát legalább kétszer annyi felnőtt figyelte. „Évzáró családi napnak szántuk az eseményt, amikor összegyűl a driblis család. A szülők megnézhették, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek és a felnőtteket is megmozgattuk az Apukák, illetve a Dribli stábja és partnerei barátságos mérkőzésén\" – értékelt a nap végén a Krónikának Könczei Soma, a gyerekfociklub vezetője.
Hozzáfűzte: sikeresnek tekinti a rendezvényt, hiszen a szülők mellett a tordaszentlászlóiak is sokan kilátogattak az eseményre, amelyen 24 óvodás és 32 kisiskolás gyerek mutathatta be focitudását. Mindkét korcsoportban négyes tornát rendeztek a kicsiknek, amelyen a focisuli kolozsvári és kalotaszegi műhelyében edződő gyerekek vettek részt.
Megtudtuk: a Dribli versenycsapatában játszó gyerekek nem vettek részt a rendezvényen – a torna egyben válogatónak is számított, a következő korosztály versenycsoportjába ugyanis innen kerülhetnek be a gyerekek. Könczei Soma ugyanakkor hangsúlyozta: a cél az volt, hogy játszanak és jól érezzék magukat a gyerekek.
Csüdöm Norbert, a mindkét korcsoportban győztes kalotaszegi gyerekek edzője a Krónikának elmondta: egy éve kezdték el az edzéseket, Bánffyhunyadon jelenleg 16 gyerek jár rendszeresen. A Kalotaszegi Magyar Napok alkalmával még öt gyerek iratkozott be a focisuliba. A legtöbben egyébként kalotaszentkirályiak, majd létszámukat tekintve a körösfőiek következnek.
Az iskolások korcsoportjában győztes csapatból Kispál Tamással beszélgettünk, aki elmondta: jól érezte magát és elsősorban a passzjátékuknak köszönhették a tornagyőzelmet. Az egyik szülőtől, Tököli Tibortól megtudtuk: mindenképp érdemes edzésre járatni a gyereket, hiszen fizikailag is fejlődnek és „tanulnak egy kis rendet\".
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!