2009. május 07., 10:332009. május 07., 10:33
Az északnémet gárdák két héttel ezelőtt a Német Kupa elődöntőjében is összecsaptak, akkor a Werder tizenegyesekkel bizonyult jobbnak riválisánál, ennek megfelelően Martin Jol, a hamburgiak holland edzője azt nyilatkozta, hogy külön gyakoroltatta a büntetőrúgásokat játékosaival. „Remekül alakulnak a dolgok – mondta a szakvezető. – Május van, és kizárólag fontos meccsek állnak előttünk. Ez a lehető legjobb, ami a futballistákkal történhet.” A hazaiaknál eltiltás miatt hiányozni fog a perui Paolo Guerrero, míg a vendégeknél valószínűleg visszatérnek a kisebb sérülésekkel bajlódók, a brazil karmester, Diego, valamint a török származású Mesut Özil.
Az ukrán házi elődöntőben a Dinamo Kijev hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Mircea Lucescu által irányított Sahtar Doneck ellen. A fővárosiaknak azért is nagyon nehéz dolguk lesz az Olimpijszkij Stadionban, mert a Doneck a legutóbbi négy, saját pályáján megvívott európai kupamérkőzésén még csak gólt sem kapott. A Dinamo azonban idén már harmadszorra kerül hasonló helyzetbe, hiszen a legjobb 32 között a spanyol Valenciát búcsúztatta két döntetlen után, idegenben lőtt gólokkal, majd a következő fordulóban az ukrán Metaliszt Harkovot győzte le, szintén vendégként szerzett találatainak köszönhetően.
A Kijevnél hiányozni fog a sérült védő, Tarasz Mihalik, míg a Sahtarnál – amely fennállása óta először juthat be európai kupadöntőbe – az eltiltott Alekszandr Kuher nem léphet pályára. „A második összecsapás még keményebb lesz. Néha nehezebb otthon játszani, mint idegenben” – nyilatkozta Mircea Lucescu. A döntőt május 20-án Isztambulban rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.