
Fotó: Rompres
Szávay azonban lassan megtalálta ritmusát, és – bár továbbra is sok hibával játszott – feljött 4:3-ra. Az egyenlítés azonban nem sikerült, a világranglistán 7. orosz jutott játszmaelőnyhöz. A második játszma eleje hasonlított az elsőhöz, ám ezúttal Szávay lépett meg, és húsz perc elteltével már 4:0-ra vezetett. A magyar 5:1-nél két szettlabdához jutott, de Csakvetadze mindkettőt hárította, ám a következő játékban már Szávay örült. A döntő szett előtt Csakvetadze ápolást kért, viszont nem látszott, hogy megsérült volna: 2:2-ig pontvesztés nélkül hozta adógatójátékait, míg Szávay rendre megszenvedett, hogy hozza szervajátékát. A hatodik gémben a magyar el is veszítette adogatását, és ez végzetesnek bizonyult: Csakvetadze két játék múltán megnyerte a tornát. A győztes 95 ezer dollárt kapott, Szávay pedig 51 ezerrel vigasztalódott.
Szávay a döntőt megelőzően is találkozott magasabban rangsorolt ellenfelekkel: az elődöntőben a világranglista 13. helyén álló orosz Jelena Gyementyjevát győzte le 6:3, 1:6, 7:5-re, míg a legjobb nyolc között a 8. szlovák Daniela Hantuchovát múlta felül 7:6, 6:1-re. Gyementyjeva ellen a döntő szettben az orosz 5:4-es vezetésnél a mérkőzésért adogathatott, de a magyar lány brékelt, és többé már nem hibázott. Szávay ezt megelőzően Hantuchova ellen jóval simább győzelmet aratott: a kiélezett első játszma után Szávay magabiztosan nyerte meg a második szettet, és egyben a mérkőzést is.
Davis Kupa: kikapott Románia
A Világcsoportban maradásért küzd szeptemberben Románia férfi teniszválogatottja, miután a Davis Kupa nyolcaddöntőjében 5-0-ra alulmaradt a vendég Franciaországgal szemben. A nagyszebeni összecsapások eredményei: Richard Gasquet–Victor Hănescu 7:6, 6:4, 7:5, Jo-Wilfried Tsonga–Andrei Pavel 6:7, 6:4, 6:4, 6:4, Arnaud Clement, Michel Llodra–Florin Mergea, Horia Tecău 6:3, 6:4, 6:7, 3:6, 6:2, Llodra–Pavel 7:6, 7:6, Clement–Tecău 7:6, 2:6, 6:4.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.