
Fotó: MTI
A hazaiak erőteljesen kezdték a találkozót, és a 13. percben már 10-4-re vezettek. Ám ezután megtört a lendület, és a dánok öt perc alatt zsinórban négy gólt dobtak. A folytatásban maradt a két-háromgólos különbség, a félidő 18-15-ös hazai vezetéssel zárult. A második játékrész kiegyenlített játékot hozott. A Viborg a 34. percben kiegyenlített (24-24), de előnyhöz nem jutott. A csapatok az utolsó percekig fej-fej mellett haladtak, ám a legvégén az Oltchim meglépett, és leginkább a 9 gólt szerző Ramona Maiernek, valamint a remeklő Luminiţa Dinu és Talida Tolnai kapusoknak köszönhetően három góllal legyőzték a 2006-os BL-t győztes Viborgot.
A csoport másik mérkőzésén a magyar bajnok Ferencváros idegenbeli vereséggel mutatkozott be: Zsiga Gyula együttese 22-19-re kapott ki a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában. A győztes kilétéről a hétméteresek értékesítési aránya döntött: a zöld-fehérek 12 büntetőből csak négyet értékesítettek, míg a hazaiak háromból hármat. A félidőben 11-9-re vezetett a Podgorica, majd 16-11-re húzott el. A magyar csapat azonban 17-17-nél utolérte ellenfelét, 19-19-ig fej-fej mellett haladt a két együttes. Az FTC azonban a hajrában újra alulmaradt: az utolsó percekben a montenegróiak háromszor is betaláltak, és megnyerték az összecsapást. A Ferencváros egy hét múlva az Oltchimet fogadja. Az A csoportban szereplő Győri ETO KC sikerrel vette az első fordulót: hazai pályán 24-17-re verte az elmúlt idény óta meggyengült BL-címvédő dán Slagelsét. Az első félidő győri előnnyel zárult (12-11). Szünet után megléptek a dunántúliak: negyed óra alatt nyolcat dobtak, míg az ellenfél csak egyszer talált be. A továbbiakban a magyarok megőrizték jelentős előnyüket, és megérdemelten nyertek.
P. A.
Bajnokok Ligája, D csoport: Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Viborg 33-30, Buducnost Podgorica–Ferencváros 22-19. A csoport: Győri ETO KC–Slagelse 24-17. A Podravka Koprivnica–Union Ribaroja találkozó lapzárta után ért véget.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.