2009. június 15., 10:422009. június 15., 10:42
A kéthetes torna favoritjának az Európa-bajnok Spanyolország számít, amely a könnyebb csoportba került: az A jelű kvartettben a házigazdákkal, valamint Ázsia bajnokával, Irakkal és Óceánia legjobbjával, Új-Zélanddal mérkőzik meg – utóbbi csapat elleni meccse lapzárta után ért véget.
A másik ágon Dél-Amerika bajnoka, Brazília a világbajnok olaszokkal, az észak-amerikai bajnok Egyesült Államokkal és Afrika legjobbjával, Egyiptommal küzd meg. Ha a június 29-i fináléig jutnak, és ott nyernek, akkor a brazilok harmadszor hódítják el a trófeát, ezzel egyedüliként lennének a sorozat legeredményesebb csapata.
A végső diadal 2,7 milliót ér, a döntő vesztese 2,3 milliót kap. A bronzmeccs győztese 1,9 millióval, a negyedik helyezett pedig 1,6 millióval gazdagodik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.