
Háfra Noémiék számára csalódás, hogy nem jutottak be a nyolc közé a tornán
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar női kézilabda-válogatott 35-28-ra nyert a Koreai Köztársaság csapata ellen a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének harmadik, vasárnap rendezett utolsó fordulójában.
2021. december 12., 20:452021. december 12., 20:45
2021. december 12., 20:572021. december 12., 20:57
A 18 fős keretből ezúttal Szemerey Zsófia és a kisebb sérüléssel bajlódó Klujber Katrin maradt ki. Eleinte meglátszott a tétnélküliség a játék képén, ugyanis sok volt a rendezetlen védelemmel szembeni gyors akció, és mivel ebben a magyarok bizonyultak hatékonyabbnak, a hetedik percben már három góllal vezettek. A sokasodó hibákat kihasználva az ellenfél a 12. percben egyenlített, majd egyre taktikusabbá vált a játék, és Háfra Noémi vezérletével a meccs harmadánál ismét három találat volt az előny (13-10).
Jó védekezéssel és pontos lövésekkel kezdték a második felvonást a magyarok, és 4-0-s sorozatukkal már 23-16 volt az állás a javukra. A folytatás hasonlóan jól alakult támadásban és védekezésben is, ráadásul Bíró Blanka egyre hatékonyabban védett, ennek köszönhetően az ötvenedik percben már tíz gól volt a különbség. A hajrában az ellenfél sorozatban háromszor talált be, de ez csak arra volt elegendő, hogy tíz gólon belülre kerüljön.
A mezőny legeredményesebb játékosa Háfra Noémi volt, aki tíz lövésből nyolc gólt lőtt. A meccs legjobbja Li Mi Gjong lett, aki hétszer talált be. A Győri Audi ETO KC dél-koreai jobbátlövője, Rju Un Hi háromszor volt eredményes. A magyar kapuban Bíró Blanka 38 lövésből 12-t védett ki. A két csapat 26. egymás elleni mérkőzésén 11 koreai siker és két döntetlen mellett 13. alkalommal győzött a magyar válogatott.
Szöllősi-Zácsik Szandra az egyik koreai védő szorításában
Fotó: MTI/Illyés Tibor
„Nehezen indult a meccs, de számítottunk erre. Nagyon tetszett Háfra Noémi játéka, a betörései, az első félidőben igazándiból ő tartott meccsben minket. Tudtuk, hogy el fognak fáradni, amikor már nagyobb lesz a különbség, és bár mi is elfáradtunk, de az öltözőben megbeszéltük, hogy önbizalom és érzelmek nélkül nem lehet játszani” – mondta a találkozó után Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. Hozzátette, tudták, sok mindent kell majd elemezni, de így, hogy az elvárásként és célkitűzésként megfogalmazott negyeddöntőbe jutást nem sikerült elérni, sikertelennek értékeli a világbajnokságot. Az edző megjegyezte, ennek ellenére játékosai becsülettel küzdöttek.
A magyarok Szlovákiát múlt csütörtökön 35-29-re, Csehországot szombaton 32-29-re legyőzték, Németországtól hétfőn 25-24-re kikaptak Llíriában, így az E csoport második helyén végeztek, és két pontot vittek magukkal. A középdöntőben szerdán Dániától 30-19-re kikaptak, és pénteken már Kongó 30-22-es legyőzése előtt kiderült, hogy nem juthatnak tovább a negyeddöntőbe.
A magyarok négy győzelemmel és két vereséggel a 10. vagy a 11. helyen zárnak, végső helyezésük hétfő este, a középdöntő I. és II. csoportjának utolsó mérkőzései után derül ki.
Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, III. csoport:
Magyarország-Koreai Köztársaság 35-28 (18-15)
---------------------------------------------
Granollers, v.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
lövések/gólok: 46/35, illetve 47/28
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 5/5
kiállítások: 6, illetve 8 perc
Magyarország:
-------------
Bíró - Márton 6, Szöllősi-Zácsik, Vámos 5, Bordás 4, Háfra 8, Lukács 3, cserék: Planéta 2, Kácsor 4, Tóvizi 1, Tóth E., Szikora, Fodor, Kovács A. 2, szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!