
Fotó: Kolozsvári CFR
Lezárult a szappanopera Dan Petrescu sorsát illetően: a Kolozsvári CFR labdarúgóklubja hétfő este bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a bajnoki címet megszerző szakemberrel.
2018. június 05., 12:462018. június 05., 12:46
2018. június 05., 13:562018. június 05., 13:56
A hazai sportsajtó, mint ismeretes, már korábban megszellőztette, hogy a bajnokcsapat 50 éves szakvezetőjének egy kínai klub tett busás ajánlatot. Noha a Liga 1 szezonzárásakor a Borz (Bursuc) becenéven is emlegetett edző még a fellegváriakkal képzelte el a folytatást, pár nappal később újfent felröppent a távozásának híre. Azt a Kolozsvári CFR sportigazgatója árulta el, hogy
„Ezek után már nem haragudhatunk Petrescura, megértettük, hogy nem utasíthatta vissza. Több millió euróról van szó, nálunk még a milliót se biztos, hogy megkapta volna” – mondta Bogdan Mara a DigiSportnak.
Petrescu, mint ismeretes, télen még szerződést hosszabbított a CFR-rel, ám azt közös megegyezéssel bontottak fel. „79 pont, 54 lőtt gól, csak 19 kapott gól, 22 meccs kapott gól nélkül, hazai pályás veretlenség és végül az országos bajnoki cím.
– olvasható a klub hivatalos honlapján.
A közlemény Petrescu utódáról nem tesz említést, de mivel a klubvezetés már korábban elkezdte a keresgélést, csak idő kérdése, hogy bejelentsék annak az edzőnek a nevét, aki a Bajnokok Ligája selejtezőben pályára vezényli a kolozsváriakat. Meg nem erősített információk szerint Edi Iordănescu a tisztség betöltésének főesélyese.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
szóljon hozzá!