Hirdetés

Dakar-pótló a Medve-tó partján

Tereprali - Az áprilisi Közép-Európa Ralival „engesztelik ki” a versenyzőket a januárban törölt viadalért Magyarország–Erdély–Magyarország útvonalú versennyel engesztelik ki áprilisban az idén januárra tervezett, ám terrorfenyegetettség miatt törölt Dakar Ralira benevezőket. Etienne Lavigne, a Dakar Rali versenyigazgatójának bejelentése szerint a Közép-Európa Rali elnevezésű viadal rajtja április 20-án Budapesten lesz.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. február 05., 00:002008. február 05., 00:00

 Az indulók az első napon egészen Nagybányáig robognak, majd onnan másnap Szováta lesz a cél. A harmadik napon egy Szováta környéki szakaszt rendeznek, a negyediken pedig Debrecen felé veszik az irányt. Április 24-én Debrecenből Veszprém felé indul a mezőny, majd egy Veszprém környéki szakasz után Balatonfüred lesz a végállomás.
A 3000 kilométer össztávú viadalon a gyorsasági szakaszok hossza közel 1500 km lesz. Az egymillió eurós rendezési költségeinek 80 százalékát a Dakar Rali szervezője, az Amaury Sport Organisation (ASO) állja, a fennmaradó 20 százalékot a magyar állam biztosítja. Azoknak a jelentkezőknek, akik a januári Dakar Ralira is beneveztek, csak jelképes, 300 eurós díjat kell fizetniük, amely a hivatalos iratok összeállításának költségeit fedezi – az ASO így próbálja kárpótolni azokat a versenyzőket, akik a januári rali törlésével nagy összegeket veszítettek. Azoknak, akik akkor nem neveztek be, jóval többe kerül a részvétel a Közép-Európa Ralin: a motorosoknak 3 ezer, az autósoknak 5 ezer, míg a kamionosoknak 7 ezer eurós nevezési díjat kell fizetniük.
Etienne Lavigne szerint a ralis világ örömmel fogadta a bejelentést. „Úgy tervezzük, hogy a Közép-Európa Rali a Dakar-széria elnevezésű sorozat első viadala lesz. A gyári csapatok, a Mitsubishi, a Volkswagen és a KTM már jelezték, hogy indulnak. A biztonsági és környezetvédelmi előírásokat maximálisan betartjuk, ez is garancia arra, hogy a megmérettetés magas színvonalú lesz” – mondta Lavigne. A versenyigazgató kitért arra is, hogy terveik szerint 2009-ben ismét megrendezik az afrikai Dakart. A Közép-Európa Ralit először jövőre szerették volna megrendezni, ám az idei januári események felgyorsították a szervezést.
Ujhelyi István, a magyarországi Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportügyekért felelős államtitkára hozzátette, közel egyéves tárgyalássorozat eredménye a viadal. „Óriási lesz az érdeklődés, mindenki kíváncsi, hogy a szervezők miként pótolják az elmaradt Dakart. Több tízezer vendéget várunk Budapestre és a Balatonhoz is. Az előzetes felmérések alapján Magyarország bevétele sokkal több lesz, mint 200 ezer euró” – mondta az államtitkár. Ujhelyi István kiemelte, valamennyi magyarországi gyorsasági szakaszt zárt katonai lőtereken rendezik meg.
Az erdélyi szakaszok pontos útvonaláról azonban még javában folynak a tárgyalások. A szervezők tegnap este Borbély Károly távközlési és informatikai miniszterrel tárgyaltak, aki Mihai Leu másodpilótájaként a román ralibajnokságban versenyez. Emellett a román szakszövetség is minden segítséget megad az ASO képviselőinek. „Az biztos, hogy elrajtol a Közép-Európa Rali, de a részletek tisztázása még folyik a romániai szakaszokkal kapcsolatban. Máramaros és Maros megyében a prefektusokkal egyeztetünk. Mivel Erdélyben a verseny erdei utakon zajlik majd, meg kell egyeznünk az erdőgazdálkodások tulajdonosaival is” – mondta a Krónikának Szalay Balázs, az ASO kelet-európai képviselője, aki egyben a Gyenes Emánuel motorost is soraiban tudó regionális MOL Dakar Team vezetője. Annyi bizonyos, hogy a Szatmár környéki útvonal megegyezik majd a hagyományos Eurocarpatica Baja terepraliverseny útvonalával, amely korábban román és magyar bajnoki futam is volt.
A részletekről a szatmárnémeti Gyenes Emánuel sem tudott többet. „Csak annyit tudok, hogy biztosan indulok. A pontos útvonalat még nem ismerem. Még az sem dőlt el, hogy a Dakar Ralira felkészített motorral vágok majd neki a versenynek, vagy szükség lesz átalakításokra” – mondta lapunknak a versenyző. A romániai tárgyalások újabb részleteiről a tervek szerint ma számolnak be a szervezők Bukarestben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés