Hirdetés

Covaliu a Krónikának: majdnem tökéletes lett a romániai vívók éve

„Kevesebb beszéd, több munka” – ez a titka a Krónikának nyilatkozó Mihai Covaliu szerint annak, hogy a romániai vívósport évről évre eredményes tud lenni, és érmekkel zárja a nemzetközi versenyeket. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. december 22., 12:462016. december 22., 12:46

A sportági szövetség éléről a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöki tisztsége miatt leköszönő szakember hozzátette, hogy ehhez kellenek olyan versenyzők is, akik nemcsak vágynak a kiemelkedő teljesítményre, hanem azt is tudják, hogyan érjék el. „Közel tökéletes évet zártunk. Azért csak majdnem, mert személy szerint szerettem volna még egy érmet a riói olimpián, egyéniben\" – értékelt lapunknak. Hangsúlyozta, ezzel együtt céljaikat összességében elérték idén, és az utánpótlást is biztatónak tartja, mert vannak olyan tehetséges juniorok, akik felnőtt szinten folytatni tudják majd a hagyományokat.

Románia női párbajtőrcsapata (Ana Maria Popescu, Simona Gherman, Simona Pop és Lore­dana Dinu), mint ismeretes, aranyérmes lett Rio de Janeiróban, míg az Európa-bajnokságon harmadik helyen zártak. A felnőtt férfi kardvívócsapat (Tiberiu Dolniceanu, Alin Badea, Iulian Teodosiu, Ciprian Gălățeanu) világ- és Euróra-bajnoki bronzot szerzett (az olimpián nem rendeztek csapatversenyt a férfi kardozóknak), és a kadett versenyzők is éremmel tértek haza a korosztályos kontinensviadalról.
„Persze mindig van hely még jobbnak\" – mutatott rá a sydney-i olimpia aranyérmes kardvívója. Éppen ezért is tartja fontosnak, hogy minél több támogatást nyerjenek. Közölte, épp nemrég sikerült egy új partnerszerződést kötniük, és reményei szerint jövőre többen is melléjük állnak majd.

Ez viszont majd az áprilisi közgyűlésen megválasztott új szövetségi elnök feladata lesz. Covaliu konkrét nevek említése helyett lapunknak úgy fogalmazott, hogy olyan vezetőre van szükség, aki „megfelelő a megfelelő időben\", ilyenekben pedig szerinte bővelkedik a sportág. Ő, mint ismeretes, már csak a COSR irányítását látja el, ahol a vívószövetségnél alkalmazott stratégiát szeretné átültetni, hogy a 2020-as tokiói olimpián már az első húsz ország között végezzen Románia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés