Hirdetés

Costrăș a Krónikának a váradiak BL-rajtja előtt: nem szabad megijedni

•  Fotó: LEN

Fotó: LEN

A papírforma nem kedvez a Nagyváradi VSK vízilabdacsapatának a hétvégi Bajnokok Ligája-selejtezőben, de Dorin Costrăș edző megpróbálja bátorítani fiatal tanítványait a kihívás előtt.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. szeptember 28., 12:412017. szeptember 28., 12:41

Nem szabad megijednünk – hangsúlyozta a Krónikának Dorin Costrăș, az elmúlt szezonban Európa Kupa-döntős, de a nyáron átszervezett Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője a Bajnokok Ligája hétvégi második selejtezőköre előtt.

Az alapjaiban átalakított és megfiatalított Körös-parti gárda házigazdája lesz a H csoport tornájának, amelyen péntektől vasárnapig, sorrendben a szerb Belgrádi Crvena zvezda (19.30), a görög Vouliagmeni (19.30) és az orosz Sintez Kazany (11.30) lesz az ellenfele.

Hirdetés
Idézet
Még ha a papírforma szerint mindhárom csapat erősebb is nálunk, nem indulhatunk útnak a vereség gondolatával, hanem élnünk kell lehetőségeinkkel. A győzelemért kell játszanunk”

– fogalmazott lapunknak az elmúlt szezon lezárása után Kádár Kálmán helyére „visszahívott” szakember. Megjegyezte, több játékosa korábban még nem szerepelt nemzetközi klubtornán, így a hétvégi tapasztalat minden bizonnyal értékes lesz a hosszú távú fejlődésükben. Costrăș fontosnak tartja, hogy az előttük álló kihívást bátran kezdjék, és a fiatalok megértsék, hogy nemcsak csereként számítanak rájuk a keretben. „A közvéleménytől pedig még türelmet kérünk, ne legyenek túl kemények a fiatalokkal” – tette hozzá.

A korábbi bejelentéshez hűen

a VSK megvált eddigi kulcsemberei többségétől, csak a szerb válogatott kapus, Gojko Pjetlovic és a csapatkapitánnyá előléptetett, váradi Ramiro Georgescu maradt a „veteránok” közül,

hogy tapasztalatukat átadják a fiataloknak. Visszahívták Miskolcról Szabó Rolandot, de az aradi Vancsik Levente és Gergelyfi Roland is átigazolt, hogy Szabó Istvánnal, Max Costával, Kováts Viktorral, Bogdan Remeșsel, Cristian Dobréval és Nichita Ilisiéval együtt a feltörekvő új csapat gerincét képezzék. A holland Jesse Koopman és a spanyol Marc Roca személyében két új légiós érkezett, a vezetőedző pedig megfelelőnek érzi a korosztá­lyok közötti arányokat a szezonkezdés előtt.

Idézet
Túl sok generáció kallódott el eddig Váradon, én megadom nekik az esélyt a bizonyításra.

Jó úton járunk, de türelemre van szükségünk. Az eddig látottak alapján egy bizalmi és tiszteletteljes hangulat alakult ki a kereten belül, olyan ambiciózus és bizonyításra éhes fiatalokkal, akiket értékes és stabil teljesítményű játékosokká csiszolhatunk” – vélekedett lapunknak a szakember.

Elismerte, hogy a BL-rajt nem lesz egyszerű a számukra, mert bár a felkészülést már július végén elkezdték, a felnőtt és a korosztályos válogatottak nyári szereplései miatt gyakorlatilag csak két hete edz közösen a teljes keret. Emiatt a csapategységen és a játékviszonyokon még dolgozniuk kell. Két sérülés is nehezíti a feladatukat: Koopmannak a lábujja tört el a spanyolországi edzőtábor utolsó napján, ezért most hétvégén még nem lehet csapata segítségére, Remeș vállát pedig júniusban műteni kellett, ezért visszatérésére még várni kell.

A BL-selejtezőkben érdekelt magyarországi csapatok közül időközben „magára maradt” a Budapesti OSC, mivel az Eger szabadkártyát kapott a visszalépett Nizza helyére. Az elmúlt szezonban negyedik helyen záró hevesi alakulat ezért a főtábla B csoportjában épp a címvédő és magyar bajnok Szolnoki Dózsa, a román bajnok Steaua, a rendezőként biztos nyolcas döntős olasz Pro Recco, a Tiberiu Negreant Váradról átigazoló német Berlini Spandau, a holland Alphen és a selejtezők harmadik fordulójának két továbbjutójával találkozik az október 25-én kezdődő szakaszban.

Az első selejtezőkörből már továbbjutott OSC azonban nem úszta meg a kvalifikációk folytatását, de házigazdaként főesélyesnek számít a francia Marseille-jel, a görög Glyfadával és az olasz Nápollyal teljes F csoportban.

A zágrábi E csoportban a házigazda Mladost mellett a Duisburg (német), a Volgográdi Szpartak (orosz) és a Jadran Herceg Novi (montenegrói) szerepel, míg a spanyolországi G csoportban a Sabadell a Bresciát (olasz), az Utrechtet (holland) és a Mornar Splitet (horvát) fogadja. A második szakaszból a kvartettek első két helyezettjei jutnak tovább.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés