Hirdetés

CFR, a végletek csapata

Labdarúgás – A kolozsváriak 3-2-re győzték le a Rapidot a Liga 1 hétvégi rangadóján. „Kolozsvári mandátumom legszebb mérkőzésén vagyunk túl” – mondta Cristiano Bergodi, a CFR vezetőedzője, miután együttese szombaton 3-2-re verte a vendég Rapidot a Liga 1 30. fordulójában, így megőrizte második helyét a táblázaton.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. május 07., 00:002007. május 07., 00:00

Az erdélyiek olasz vezetőedzője nem bánta, hogy a Dinamo végleg bebiztosította első helyét, történetének 18. bajnoki címét megszerezve – utoljára 2004-ben diadalmaskodtak a fővárosi piros-fehérek –, és azt sem, hogy a Steaua 2-1-re nyert az Urziceni otthonában, így maradt az egypontos CFR-előny a harmadik helyen álló katonacsapattal szemben. A szakember csak dicsérni tudta játékosait, akik 0-1-ről felállva, Didy fejes góljai révén két perc alatt megfordították az eredményt, majd a bukarestiek egyenlítése után a hajrában Semedo révén megszerezték a mindent eldöntő találatot.

„Minden elismerésem a játékosoké, megmutatták, hogyan kell mindent megtenni a sikerért. A csapat reális értékének végleteit láthattuk a Steaua elleni vesztes meccsen, illetve a Rapid ellen megnyert találkozón. Az igazság valahol középen van” – jelentette ki Cristiano Bergodi, akinek kezdőcsapatában három román játékos kapott játéklehetőséget, a többiek az idegenlégiósok közül kerültek ki. A Rapid elleni siker – amelynek köszönhetően a CFR hat pontra lépett meg a giuleºtiektől – fejenként 20 ezer lejes prémiumot hozott a kolozsvári futballistáknak, ami rekordot jelent a klub történetében. Társaival örülhetett Anca, Coroian és Jula is, akiket Bergodi visszafogadott az első csapat keretébe, ám a korábban ideiglenesen a juniorcsapathoz száműzött trió csak a lelátón kapott helyet.

Rãzvan Lucescu, a Rapid trénere elismerte, ezzel a vereséggel lemondhatnak még a harmadik hely megszerzéséről is: „Nagyon csalódott vagyok. Ez az összecsapás a dobogó harmadik fokának megszerzéséről döntött, amelyet a CFR nyert meg. Egyetlen esélyünk az idény megmentésére a Román Kupa megnyerése”.

P. A.


Liga 1, 30. forduló: Tg. Jiu-i Pandurii–Craiovai U 0-2 (Fl. Costea 58., Dina 75.), Kolozsvári CFR–Rapid 3-2 (Didy 31., 32., Semedo 84., ill. Mazilu 15., Zicu 49.), Galaci Oþelul–Piteºti-i FC Argeº 5-1 (E. Jula 10., 14., 22., D. Stan 41., D. Chiþa 49. – öngól, ill. Schumacher 25.), Urziceni-i Unirea–Steaua 1-2 (Bilaºco 82., ill. Cristocea 20., V. Badea 33.), Iaºi-i Poli–Dinamo 1-1 (Pãlimaru 90+4., ill. Cl. Niculescu 9. – 11-esből), Petrozsényi Jiul–Temesvári Poli 0-1 (Cânu 45.), Konstancai Farul–Besztercei Gloria 0-0. A Piatra Neamþ-i Ceahlãul–FC Vaslui és az FC Naþional–Aradi UTA találkozó lapzárta után ért véget.

A Liga 1 állása:

1. Dinamo 30 22 7 1 58-18 73

2. CFR 30 18 6 6 55-30 60

3. Steaua 30 17 8 5 53-22 59

4. Rapid 30 15 9 6 55-30 54

5. Temesvár 30 14 7 9 30-23 49

6. Gloria 30 14 6 10 38-31 48

7. Oþelul 30 14 4 12 50-50 46

8. Urziceni 30 12 6 12 26-25 42

9. Pandurii 30 12 5 13 23-28 41

10. Iaºi 30 10 10 10 33-34 40

11. Vaslui 29 10 10 9 32-38 40

12. Craiova 30 9 11 10 30-41 38

13. Farul 30 7 12 11 28-31 33

14. UTA 29 8 8 13 20-33 32

15. Ceahlãul 29 7 5 17 20-42 26

16. Argeº 30 5 7 18 20-40 22

17. Naþional 29 4 6 19 19-46 18

18. Jiul 30 4 5 21 13-41 17

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés