
Kevésnek bizonyult a Kolozsvári CFR félórás lehengerlő játéka a Brassói FC ellen: a hazai pályán játszó „vasutasok” hiába szerezték meg a vezetést, végül 2-1 arányban a vendégek nyerték az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában rendezett mérkőzést.
A találkozón újdonságnak számított, hogy a CFR lezárta a kapu háta mögötti, fémszerkezetű lelátót, így az ultrák a kettes sorszámot viselő új tribün 39-es szektorából szemlélték, amint a hazaiak heves rohammal indítottak. Ivanovszki már az első percben betalált, de lesről indult, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.
Az ötödik percben azonban 11-est harcolt ki a CFR macedón csatára, amelyet Csanturia értékesített. A grúz válogatott támadó a mérkőzés első félórájában rászolgált a „grúz Messi” becenévre, hiszen élményszámba menő labdákkal hozta helyzetbe a házigazdák csatárait, csakhogy azok sorra elpuskázták a legnagyobb lehetőségeket is. Az első félóra elteltével aztán hirtelen megtört a CFR lendülete, a félidő vége előtt pedig már a brassói csapat jutott büntetőhöz. Ezt Marian Constantinescu értékesítette.
A második félidő már kevésbé sikerült látványosra, inkább a középpályán folyt a küzdelem, a kapuk ritkábban forogtak veszélyben. A 82. percben meglepetésre a vendégek vezetést szereztek: ismét Constantinescu talált be, ezúttal egy távoli lövéssel. A hajrában hiába rohamoztak a vasutasok: nem jött össze az egyenlítés. A meccs krónikájához tartozik, hogy az egyébként focival törődő hazai szurkolótábor egy rigmus erejéig az aktuálpolitikára reflektált, amikor a 28. percben a PSD-t szidalmazó felkiáltásokkal adtak hangot nézeteiknek.
„Mi az, hogy hónapok óta nem fizeted ki a játékosokat?! Ha nincs pénzed, nem nevezel be a bajnokságba!” – fakadt ki Vasile Miriuţă rögtön a mérkőzés lefújását követően a találkozót közvetítő LookTv-nek. Meglátása, hogy tanítványai még az elmaradt bérük ellenére is példásan küzdöttek, nincs amit felrójon nekik. Sajnálja, hogy nem tudtak nyerni, de már rég tudta, hogy előbb-utóbb veszíteni is fognak a bajnokságban.
„Pénz nélkül nem lehet teljesítményt elérni. Ha a héten nem történik valami, akkor nem tudom, hogy ki fog még ebből a csapatból játszani a Botoşani ellen. Már korábban is megkongattam a vészharangot, és most újra megteszem. Másfél hónapja már nem tudom normális körülmények között edzeni a fiúkat. Nincs, amivel ösztönözzem őket” – magyarázta.
A CFR pénzügyi problémáit Iuliu Mureşan, a klub elnöke is elismerte. A Ştiridesport.ro-nak adott interjúban „kényesnek” nevezte a helyzetüket – mivel idén nem kapnak pénzt európai szereplésért az UEFA-tól, nagyon nehezen biztosítják a költségvetést. „Igazából vannak arra mutató jelek, hogy az év végéig nagy vonalakban rendezzük a tartozásainkat” – nyilatkozta a klubvezető. Miriuţă türelme ugyanakkor elfogyni látszik. Rámutatott, hogy játékosai már 4-5 hónapja nem kapták meg a pénzüket. „Vagy történik valami, vagy télen kezet rázunk, és elvállnak az útjaink” – hangzott a szakvezető ultimátuma.
A pénzügyi problémákkal azonban nemcsak a Kolozsvári CFR-nek gyűlt meg a baja: Ioan Niculae, a Giurgiui Astra tulajdonosa tegnapi bejelentésével kilátásba helyezte, hogy hátat fordít a futballnak. „Még meglátom, hogy jövőre befektetek-e, mert Románia jelenlegi gazdasági helyzetében nincs amit befektetni. Az elmúlt 9 hónapban több mint 50 millió lejt költöttünk az Astránál, igaz, ebben infrastrukturális fejlesztések is vannak. Ezt a pénzt egy másfajta tevékenységből kell fedezni, mert a labdarúgásban nincs haszon” – mutatott rá. A klub elnöke, Dinu Gheorghe különben közös megegyezéssel felbontotta szerződését.
A 13. fordulóban amúgy megbotlott a Ploieşti-i Petrolul is, amely csak gól nélküli döntetlent ért el a vendég Galac ellen, míg kedden, az alsóház kora délutánra előrehozott Rapid–Iaşi összecsapása 0-1-re végződött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!