2012. április 06., 09:402012. április 06., 09:40
Az ügyészek ugyanakkor kihallgatták Mircea Sandu FRF-elnököt. A sportvezető 30 percet tartózkodott a DNA székházában, majd annyit mondott, meghívottként és nem beidézettként járt az ügyészeknél. Ügyvédje, Cristian Ene hozzátette, valóban a Craiova kizárása ügyében hallgatták meg védencét, akit mások tanúvallomásaival szembesítettek, az pedig még nem derült ki, hogy a FRF székházát is zárolják-e.
Sandu a futballszövetség végrehajtó bizottságának csütörtöki ülése után is kitért az oltyán együttes helyzetére: sajnálatát fejezte ki, hogy Craiován nincs csapat, ám ők „minden tekintetben a szabályokat betartva jártak el”. Adrian Mititelu, a tavaly nyáron kizárt oltyán csapat tulajdonosa elmondta, a LPF ingatlanvagyonának zárolása várható lépés volt, hiszen az eljárási szabályok szerint a DNA-nak kötelessége lefoglalnia egy akkora összeget – vagy az annak megfelelő értékű ingatlant –, amelyet a panaszos követel. Mititelu azonban kijelentette, nem a LPF székháza érdekli, hanem a „liga bankszámlája”.
Amint arról korábban beszámoltunk, a DNA tavaly ősszel „karolta fel” a craiovaiakat. Az ügyészek szerint a FRF és a LPF nem indokolta meg elég alaposan, mit vétett a Craiova, a júliusi kizárásról szóló, nem jogerős határozatot pedig érthetetlen módon azonnal életbe léptették a futballszervezetek. A DNA szerint a FRF önkényesen bontotta fel az oltyán klub és a játékosok által kötött élő szerződéseket.
Ráadásul a futballisták játékjogával egyáltalán nem szabadott volna rendelkeznie a FRF-nek, ugyanis ezeket tavaly januárban zárolta az adóhivatal a klub által az állammal szemben felhalmozott adósságok miatt. Sanduék egyébként azért oszlatták fel júliusban a Craiovai U-t, hogy a klubtulajdonos nem hajlandó beszüntetni a FRF ellen indított polgári pereket. Ha a vádak – hivatali visszaélés és zárolt vagyon eltulajdonítása – igazaknak bizonyulnak, a FRF és a LPF vezetőségi tagjai fél évtől 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.