Hirdetés

Bundabotrány miatt öngyilkos lett egy magyarországi labdarúgóklub igazgatója

Negyvenhét évesen öngyilkosságot követett el Kutasi Róbert, a magyarországi labdarúgó NB II-ben szereplő REAC igazgatója csütörtökön – közölte honlapján a klub péntek reggel.

MTI

2012. március 02., 12:372012. március 02., 12:37

„A REAC elnöksége mély fájdalommal tudatja azt az iszonyatos hírt, mely egyben számunkra felfoghatatlan is, klubunk igazgatója, Kutasi Róbert 2012. március 1-én az értelmetlen halált választotta! Az űr, melyet maga után hagyott, soha nem pótolható” – áll az egyesület közleményében. Kutasi Róbertet a klub saját halottjának tekinti.

Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: 2012. március 1-én, délután a budapesti XIV. kerület egyik épületének folyosójáról egy 48 éves férfi, feltehetően öngyilkossági szándékkal leugrott és a helyszínen életét vesztette. A lefolytatott helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a további eljárást a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya folytatja le.

A másodosztályú klub az elmúlt napokban azzal került a figyelem középpontjába, hogy kedden – nyolc mérkőzés manipulálásának gyanúja miatt – a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette és kihallgatta az egyesület hat jelenlegi és volt futballistáját, akik csütörtökön előzetes letartóztatásba kerültek.

„Vége az életemnek. Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam. Csúzlival lövöldöztem az aknavetőkre, s belátom, vereséget szenvedtem” – olvasható Kutasi Róbert csütörtöki nyilatkozata a Nemzeti Sport pénteki számában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja megemlékezésében arról írt, hogy Kutasi – aki az NB II-es bizottság elnöke volt – a kilencvenes évek elejétől egészen haláláig sportújságíróként is dolgozott, s az utóbbi tizenegy évben klubigazgatóként vezette a REAC csapatát.

Sportvezetői karrierje során betöltötte a sajtófőnöki posztot az MLSZ-nél, és a szövetség elnökségi tagja is volt, 2010-ben jelentős szerepet vállalt a jelenlegi elnökség felállásában. A közlemény szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség „megrendülten és mély fájdalommal búcsúzik Kutasi Róberttől”.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés