Hirdetés

Bukaresti csoda?

Das Wunder von Bern – a berni csoda. A németek még ma is csak így emlegetik az 1954-es svájci vb-döntőn történteket, amikor a Nationalelf 0-2-ről fordítva 3-2-re győzött a magyar Aranycsapat ellen, megszerezve ezzel a világbajnoki címet.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. március 29., 00:002006. március 29., 00:00

Sokak szerint – természetesen a Marshall-segély mellett – ennek is köszönhető, hogy Németország rekordsebességgel állt talpra a katasztrofális világháborús vereség után, hiszen Fritz Walter és társai kitartása, küzdőszelleme és diadala az egész nemzetet lelkesedéssel töltötte el, bebizonyítva, hogy egy örök vesztesnek hitt nép is lehet sikeres.
Úgy tűnik, most a románok is hasonló lelkiállapotba kerültek, mint az ötvenes évek elején a németek. Az a tény, hogy két bukaresti klubcsapat is bejutott az UEFA-kupa negyeddöntőjébe, sőt mivel a Rapid és a Steaua egymás ellen küzd, az elődöntőben is biztosan lesz képviselője az országnak, valóságos eufóriát eredményezett. A sajtó szokásos visszafogottságával máris az évezred mérkőzéseként emlegeti az összecsapást, ám ha eltekintünk az ilyenkor óhatatlanul felmerülő túlzásoktól, valóban úgy tűnik, hogy az egész országot megmozgató társadalmi eseményről van szó. A románok büszkék arra, hogy az előítéletek ellenére számos futballnagyhatalmat maguk mögé utasítva két együttessel is a legjobbak között lehetnek, ráadásul a Rapid és a Steaua menetelése az UEFA-rangsorban is előkelő helyezést eredményezett a román foci számára. Az esemény súlyát jelzi, hogy a visszavágó televíziós közvetítési jogát egy hírcsatorna szerezte meg, és a politikát háttérbe szorítva a mérkőzés és körítései szolgáltatják az elemzések, beszélgetések témáját. Nem kizárt tehát, hogy két emlékezetes negyeddöntőbeli mérkőzés, valamint a győztes esetleges további diadalai éppúgy felrázhatják a romániai társadalmat, mint a győztes vb-döntő 1954-ben a németeket, és az ország külföldi megítélésén is javíthatnak.
Ehhez azonban az is szükséges, hogy a két szurkolótábor a játékra, valamint kedvencei buzdítására koncentráljon, mert ha inkább azzal foglalkoznak, hogy előbb egymást verjék agyon, majd a kontinens szeme láttára letarolják a fél várost, borítékolható, hogy a bukaresti csoda három napig sem tart majd.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés