
Marius-Alexandru Dunca ifjúsági és sportminiszter azt nyilatkozta pénteken Brassóban, hogy miután a kormány rendelettel módosította a sporttörvényt és lehetőséget teremtett az önkormányzatoknak, hogy 5 százalékos felső határig saját költségvetésükből támogassák a sportot, most a polgármesteri hivatalokon, illetve a sportegyesületeken van a sor, hogy 'újraindítsák' a román sportot.
2017. május 20., 10:012017. május 20., 10:01
„Öt százalékos felső határt szabtunk meg, hogy ne merüljön fel, hogy a pénzből miért nem csatornáznak és miért nem utakat javítanak. Most a polgármesteri hivatalokon, illetve a sportegyesületeken van a sor, hogy »újraindítsák« a román sportot.
– mondta a miniszter az Agerpres szerint.
Dunca szerint a következő lépés egy „tisztább és átláthatóbb” szponzortörvény kidolgozása lesz. Az ifjúsági és sportminiszter Mircea Titus Dobre turisztikai miniszterrel együtt részt vett Brassóban az PROINVEST Üzletemberek Szövetsége által szervezett konferencián.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!