Hirdetés

Búcsút intett Storcknak a Magyar Labdarúgó Szövetség

Storck 21 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, 6 győzelmet, 7 döntetlent és 8 vereséget ért el

Storck 21 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, 6 győzelmet, 7 döntetlent és 8 vereséget ért el

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

MTI

2017. október 17., 20:412017. október 17., 20:41

2017. október 17., 22:482017. október 17., 22:48

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az elnökség keddi ülésén „jóváhagyólag tudomásul vette”, hogy Storck közös megegyezéssel távozik a szövetségből, azaz „minden feladatkörében befejezi a munkáját”.

Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette, az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat a novemberi két barátságos mérkőzésen ideiglenes szakvezető irányítja Luxemburgban, majd hazai pályán a vb-résztvevő Costa Rica ellen.

Hirdetés

Az MLSZ vezető testülete elismerését és köszönetét fejezte ki a két és fél évig Magyarországon dolgozó Bernd Storcknak, mivel

Idézet
a gyengébb záró időszak ellenére az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikerében közreműködő szakvezetőnek mondhatja magát a labdarúgó-szövetségben”.

Bernd Storckot 2015 márciusában bízta meg az MLSZ az utánpótlás sportigazgatói feladatkör ellátásával, nem sokkal később az U20-as válogatott edzője lett, azon a nyáron az új-zélandi korosztályos világbajnokság negyeddöntőjéig jutott a csapattal.

2015 júliusában őt választották Dárdai Pál utódjának a magyar válogatott élére,

vezetésével – a norvégok elleni pótselejtezőn keresztül – sikerült kiharcolni a részvételt a 2016-os Európa-bajnokságon, egy 44 éve tartó átkot megtörve ezzel.

A franciaországi tornán csoportelsőként jutott tovább a magyar csapat, de a nyolcaddöntőben a belga válogatott túl nagy falatnak bizonyult.

A 2018-as világbajnokság selejtezőjében már nem sikerült megismételni a korábbi sikereket, a válogatott Portugália és Svájc mögött a B csoport harmadik helyén végzett. Mégsem ez, hanem a gyengébb eredmények (döntetlen Feröeren, vereség Andorrában) és a mutatott játék okozták a kapitány vesztét, aki a októberre a szurkolók bizalmát is elvesztette.

Az MLSZ 2017 júniusában, az Andorrától elszenvedett 1-0-s vereség után még megerősítette posztján Bernd Storckot, most, négy hónappal később mégis megköszönték a munkáját.

Storck 2015 júliusa és 2017 októbere között 21 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, 6 győzelmet, 7 döntetlent és 8 vereséget ért el a csapattal, amely az irányítása alatt 24 gólt szerzett, 30 gólt kapott és mérkőzései 28,6 százalékát nyerte meg.

Az MLSZ azt is kiemelte, hogy az utánpótlás-válogatottak közül az U17-es csapat csoportgyőztesként jutott a legjobb nyolc közé az idei Európa-bajnokságon, továbbá 2016-ban és 2017-ben az U17-es és U19-es együttesek a legutóbbi hat selejtezőtorna közül ötben továbbjutottak.

Frissítés

Csányi a kapitányváltásról: Storck körül elfogyott a levegő

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő. „Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta” – jelentette ki a szövetség honlapján a sportvezető. Hozzátette, hogy továbbra is nagyra tartja Bernd Storck szakmai teljesítményét, az általa irányított – korosztályos és felnőtt – válogatottak kiemelkedő eredményeit. 

Csányi úgy fogalmazott, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetért német szakember távozásával, de az szerinte tény, hogy „az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt”. Kiemelte: az ő irányításával vb-nyolcaddöntős volt az U20-as válogatott, Eb-n szerepelt az U17-es és a felnőtt válogatott, utóbbi a világranglistán 18. helyig jutott a vezetésével, és „ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól”. 

„A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Ha nem tudunk október 25-éig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa, Egervári Sándor lemondása után” – mondta Csányi.

Az elnök azt is kifejtette, hogy a szakvezetővel együtt távozik segítője, a szintén német Andy Möller is. Megjegyezte, a többi szövetségi edző esetében „ezután is a munka minősége lesz a döntő” számukra. „Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből mindössze négy német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd” – jelentette ki az MLSZ-elnök. Azt is elárulta, hogy Storck szerződése felbontásának nincs külön költsége, csak a hónap végéig megillető díjazását kell kifizetni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés