Hirdetés

„Találós kérdések” a Csíkszeredai Sportklubnál

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Átmozgató edzéssel kezdte meg a felkészülést a Csíkszeredai Sportklub felnőtt férfi jégkorongcsapata. Miközben a héten még laza programot tervez Hozó Levente másodedző, jövő héttől már az első felmérőket is megtartják az országos bajnokság ezüstérmesénél.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 17., 13:562017. május 17., 13:56

Az elmúlt szezonban megismert keret hazai játékosainak többsége a „kék-fehérekkel” maradt, eddig csak Molnár Zsombor igazolt át a jóval nagyobb fizetést ígérő, román bajnok Brassói Coronához.

„Ha magánklub lennénk, mi is tudnánk drágább és sokkal jobb játékosokat hozni” – mondta a Krónikának Hodos László. A Sportklub elnöke emlékeztetett, hogy

Hirdetés

állami egyesületként más törvényi szabályozás alá esnek, ezért a 2-3500 eurós béreket és juttatásokat kínáló Galaccal vagy Brassóval nem tudják felvenni a versenyt

– még úgy sem, hogy, mint kiderült, a meglévő szponzoraik mellé újak is csatlakoztak hozzájuk. Elmondása szerint heteket, időnként hónapokat kell várniuk egy-egy sportminisztériumi jóváhagyásra, a kifizetések késnek, a változatlan jogszabályok pedig továbbra is szűk mozgásteret adnak az ügyintézésekre.

Hodos László •  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Hodos László

Fotó: Kristó Róbert

„Most arra várunk, hogy megkapjuk a szaktárca, és utána a szövetség engedélyét a Mol Liga-induláshoz” – közölte a sportvezető. Megjegyezte, hogy idén a magyar szervezet által irányított, határon átívelő bajnokság sem közölt részleteket a következő idényről, pedig tavaly ilyenkor már tudták, hogy milyen csapatok vesznek részt és mikorra tervezik a kezdést. „Most ez is találós kérdés” – véli Hodos. Mindemellett

még a 2016–2017-es szereplésért járó összeget sem utalták át a részükre,

és bár mindössze 3 millió forintról (nagyjából 9700 euró) van szó, a csíki klubelnök szerint a rendkívül költséges Mol Liga-részvételhez minden „pénz jól jön”. Azt ugyanakkor leszögezte: egy pillanatig sem fordult meg a vezetőség gondolatai között, hogy esetleg kiszálljanak ebből a sorozatból, pedig az elmúlt szezon gyenge szerepléseit részben a – két fronton való szereplés okozta – megterheltség számlájára írták.

Szerinte az látszott, hogy

tavaly „vékony” volt a keretük a Mol Ligához, ugyanakkor a magyarországi csapatok nagyon megerősödtek, amióta a kormány komoly pénzösszeget fordít a sportra.

„Ez a Mol Liga már nem az, ami évekkel ezelőtt volt. Bármelyik romániai csapatnak nehéz lesz kiemelkedő helyen végeznie” – figyelmeztetett. Hodos szerint a hazai kormányt az eredményeken túlmenően nem érdekli túlzottan a sport, egyre kevesebbet költ rá, de ezzel együtt a Sportklub mégis kinevelt olyan sportolókat – várhatóan hetet –, akik a jövő évi téli olimpián képviselni fogják az országot.

Azt még nem tudni, hogy ki lesz a jégkorongcsapatuk vezetőedzője,

de nevek említése nélkül közölte, hogy már tárgyalnak szakemberekkel, mint ahogyan légiósokkal is felvették a kapcsolatot későbbi leszerződtetésük érdekében. Megjegyezte, bár szeretné, ha minél hamarabb körvonalazódna a szakmai stáb és a keret, az engedélyeztetések és a tárgyalások befejeztét még nem tudja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés