Hirdetés

Brazília kerülte el a világbajnokot

Továbbra is két, egymással párhuzamos brazil világról szólnak a dél-amerikai országból érkező hírek: miközben a csodálatos stadionokban a házigazda futballválogatott remek játékkal “szedi áldozatait” a Konföderációs Kupán – Luiz Felipe Scolari együttese 4-2-re verte az olaszokat, így csoportelső lett –, az utcákon folytatódtak a tiltakozó megmozdulások.

Páva Adorján

Boros Miklós

2013. június 23., 13:272013. június 23., 13:27

2013. június 23., 14:492013. június 23., 14:49

Négy gól az olaszoknak

A jövő évi világbajnokságot “beharangozó” futballtorna A csoportjának szombati rangadóján az volt a tét, hogy az addig egyaránt mindkét meccsét megnyerő brazil és olasz válogatott közül melyik kerüli el az elődöntőben a spanyolokat. Az első félidőben hiába játszott fölényben a dél-amerikai együttes Salvadorban, nem tudta feltörni a De Rossit és Pirlót is nélkülöző kékek védelmét. A kemény meccs sorra szedte áldozatait, az olasz Montolivót és Abatét, majd a brazil David Luizt is sérülés miatt kellett lecserélni.

A ráadáspercekben Dante vágott be egy kipattanót, ezzel vezettek a brazilok, így a szünet után jóval nyíltabb lett a meccs. Giaccherini egyenlítésének nem sokat örülhettek az olaszok, Neymar szabadrúgása után újra a brazilok vezettek, Fred duplája között viszont Chiellini is betalált. A meccs negatív hőse Ravsan Irmatov üzbég játékvezető volt, aki a második olasz találat előtt 11-est ítélt, de végül mégis a gólt adta meg, de partjelzői sem álltak a helyzet magaslatán: az első és negyedik brazil gól is lesről született. A csoport másik mérkőzésén Mexikó 2-1-re legyőzte Japánt, Javi Hérnandezt csak a ráadásban kihagyott büntető fosztotta meg egy mesterhármastól.

Folytatódtak a tüntetések

Neymarék menetelése ugyanakkor sok brazilt nem érdekel: szombaton folytatódtak a kormányellenes tüntetések, de már kevesebb résztvevővel, mint az előző napokban – csütörtökön például egymillióan vonultak utcára. A legnagyobb megmozdulás Belo Horizontében volt, ahol a rendőrség becslése szerint mintegy 50 ezren gyűltek össze a központi parkban, hogy elítéljék a törvényhozást, mert szerintük korlátozza a szövetségi ügyészek hatáskörét a bűnüldözésben, miközben az egész ország torkig van a rengeteg rablással és gyilkossággal. Sokan attól is tartanak, hogy egy új törvény akadályozni fogja a korrupt politikusok és más hatalmasságok megbüntetésére tett kísérleteket. A tüntetők ugyanakkor azt is nehezményezik, hogy a kormány több mint 10 milliárd eurót költ a jövő évi vb-re, miközben az országban a szegénység az úr.

Dilma Rousseff köztársasági elnök pénteken a néphez szólva keményebb fellépést ígért a korrupció ellen, és kilátásba helyezte a tömegközlekedés, az oktatás, az egészségügy és más közszolgáltatások reformját. Sok tüntető szerint azonban a mozgalmuk nem éri be az ígéretekkel, és a tiltakozások addig folynak majd, amíg a kormány valóban cselekszik. A néhány tucat fiatal által buszmegállókban tartott gyülekezőkből országos tüntetéssé dagadt tiltakozáshullám a szervezők szerint július elsején, a Konföderációs Kupa döntőjének napján éri el csúcspontját: a tervek szerint a “Mutassuk meg, kié az ország” jelszóval kihirdetett megmozdulás az addigi legnagyobb horderejű lesz.

Féltik a vb-rendezést

Nem véletlen, hogy a Konföderációs Kupával szorosan összefüggő tiltakozássorozat miatt a brazil sport- és államvezetők attól tartanak, hogy veszélybe kerül a vb-rendezés is. A brazil O Globo napilap arról cikkezett, hogy a tiltakozáshullám és a rossz közbiztonság miatt – a spanyol csapat hotelszobáit már kirabolták szállodájukban – a 2014-es labdarúgó-vb-t Brazília helyett az Egyesült Államokban rendezik meg. “A Salvadorban dolgozó külföldi FIFA-munkások rettegnek, amióta a tüntetők nekirontottak a szállodájuknak – írta a brazil lap. – Rengeteg vállalat bízott abban, hogy a Konföderációs Kupa révén sikerül külföldi kapcsolatokat teremtenie, de ezt a tervet tönkretették.” A FIFA ugyanakkor jelezte, az incidensek ellenére nem merült fel, hogy töröljék a Konföderációs Kupa hátralévő részét.

Egy friss, múlt szerdán és csütörtökön készült felmérés szerint a brazilok 40 százaléka helyesli a Konföderációs Kupa megrendezését, 28 százalék véleménye bizonytalan, és 31 százalék ellene van. A vb esetében hasonlóak az arányok, ugyanakkor a rossz minőségű közszolgáltatások, a kormányzati költekezés és a korrupció miatt most zajló tüntetéseket a polgárok 75 százaléka támogatja.

Konföderációs Kupa, A csoport, 3. forduló: Brazília–Olaszország 4-2 (Dante 45+1., Neymar 55., Fred 66., 89., illetve Giaccherini 51., Chiellini 71.), Mexikó–Japán 2-1 (Javi Hérnandez 54., 66., illetve Okazaki 86.). A csoport végeredménye: 1. Brazília 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Mexikó 3, 4. Japán 0.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés