
Ember 93. percben szerezett góljával egyenlítve 1-1-re, a Brassói FC vendégeként szerezte meg szezonbeli első pontját a Bihar FC labdarúgócsapata a Liga 2 második csoportjában.
2015. szeptember 20., 16:072015. szeptember 20., 16:07
A váradiak vezetőedzője, Gheorghe Silaghi szerint ez az önbizalom-javító siker kitartásuk jutalma. A tavaly még az élvonalban szereplő barcaságiak ugyanis a 20. percben Matei révén szerezték meg a vezetést, ellenfelük ekkor már két sárga lapot gyűjtött.
„Andornál nem volt jogos, mert az utolsó védőjük buktatta, de figyelmeztetést kapott színészkedésért. Mindent összevetve, most végig harcoltunk, de szilárd jellemről tettünk tanúbizonyságot” – értékelt a szakvezető a hétvégi találkozó után.
Szabó Adrian, a brassóiak kispadjára nemrég visszatért edző szerint a második játékrészben „benne volt” a piros-kékek gólja.
„Csalódott vagyok. Lehet, hogy ez a másodosztály, de azt nem hittem volna, hogy nem tudnak úgy helyezkedni a pályán, hogy kompenzálják az erőnléti hiányosságokat. A látottakat figyelmeztetésnek kell venni, és nem lehetek türelmes, mert nincs idő. A csapatnak fel kell ébrednie” – fogalmazott a meccs után.
A negyedik fordulóban érdekesen alakult a szatmárnémeti mérkőzés is, ahol miután az UTA megszerezte a vezetést, az Olimpia egyenlített, majd fordított az álláson. Csakhogy a hajrára feléledt a feljutást gondolatával kacérkodó aradi együttes, és végül 3-2-re nyerte az összecsapást. A listavezető Nagybánya – amely legközelebb a sereghajtó Bihar FC vendége lesz – 3-0-ra nyert otthon a Resicabánya ellen, hasonlóképp a Mioveni is, amely a Tatrangot győzte le.
A két, élvonalból visszaesett csapat, a Kolozsvári U és a Medgyes csatájában utóbbiak arattak idegenben 1-0-s diadalt. A többi eredmény a csoportban: Râmnicu Vâlcea–Târgoviște 1-1, Pankota–Karánsebes 2-1.
Az első csoportban a papírforma érvényesült, ennek megfelelően a Rapid Buzăuban, a Galac pedig hazai pályán, a Pojorâta ellen nyert 2-1-re.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!