
Fotó: Agerpres
A magyarok Budapesten, a Puskás Ferenc-stadionban lépnek pályára Albánia legjobbjai ellen.
Az osztrák–svájci közös rendezésű Eb-n a románok és a franciák egymás ellen mutatkoztak be egy gól nélküli döntetlennel, majd „karöltve” búcsúztak a csoportkör végén. A 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőit is rosszul kezdte mindkét válogatott. A románok Litvániától szenvedtek 3-0-s vereséget Kolozsváron, míg a franciák Ausztriában maradtak alul 3-1-re. Azonban a második forduló meghozta az első sikereket is: Piţurcă csapata 1-0-ra nyert a Feröer-szigeteken, míg a Raymond Domenech által felkészített válogatott 2-1-re győzte le a vendég szerbeket. Eközben Litvánia Ausztriát is legyőzte, így két forduló után maximális pontszámmal, 5-0-s gólaránnyal vezeti nagy meglepetésre a 7. csoportot. A baltiak mögött négy csapat sorakozik 3-3 ponttal, kivéve a feröerieket, akik pont nélkül állnak.
A szombati összecsapás előtt Piţurcă, illetve Domenech is megerősítette, a botlások ellenére továbbra is a román–francia párharc marad a csoport legnagyobb rangadója. Victor Piţurcă sajnálatát fejezte ki, hogy a sérülések miatt nem tudja majd a legjobb 11-et pályára küldeni a franciák ellen. „Ha nem lennének ilyen problémáink, mi lennénk a mérkőzés favoritjai, így egyenlők az esélyek. Ettől függetlenül képesek vagyunk arra, hogy meglepjük őket. Az első két meccsükön nem mutattak sokat, a védelmük már nem olyan összeforrt, mint régen volt” – mondta a román szövetségi kapitány, akinek tanítványai közül Lobonţ, Mutu és Chivu sem 100 százalékosan egészséges, de minden bizonnyal pályára léphet szombaton. Nem úgy, mint Rădoi és Nicoliţă, akik sérüléseik miatt be sem kerültek a keretbe. Piţurcă több játékost rossz formája miatt nem hívott be. Helyettük olyan játékosok szerepelnek a keretben, mint a craiovai Găman és Dorel Stoica, az urziceni-i Galamaz, a vaslui-i Aliuţă vagy a steauás Bogdan Stancu. Visszatért a legjobbak közé Gabi Mureşan, a Kolozsvári CFR egyik alapembere is. A franciák Ribéry felépülésének örülhettek, ám Gallas sérülése miatt nem valószínű, hogy pályára lép Konstancán, illetve Anelka és Ben Arfa sem 100 százalékos a két válogatott 12. egymás elleni összecsapása előtt. A románok eddig 3-szor nyertek, ám tétmeccsen még nem sikerült diadalmaskodniuk. A gallok 6-szor győztek, kétszer pedig döntetlen született.
A dánok elleni döntetlennel kezdő, majd Svédországban alulmaradó magyarok az albánokat fogadják az 1. csoportban. „Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk – szögezte le Erwin Koeman szövetségi kapitány. – Ellenfelünk Svédország és Málta ellen is megmutatta, hogy nagyon jó csapat, különösen a középpályássora erős. Tudjuk, hogy kötelező a győzelem, de az albán futball nagyon sokat fejlődött, ezért biztos, hogy Arie Haan gárdája megnehezíti a dolgunkat”. A holland szakember nem számíthat az eltiltott Gera játékára, illetve Babos kapus, valamint Buzsáky, Bodor és Huszti is sérüléssel bajlódott a hét folyamán.
P. A.
Világbajnoki selejtezők, szombat, 1. csoport: Magyarország–Albánia, Dánia–Málta, Svédország–Portugália (sport.ro, 21.00). 2. csoport: Svájc– Lettország, Luxemburg–Izrael, Görögország–Moldova. 3. csoport: Lengyelország–Csehország, San Marino–Szlovákia, Szlovénia–Észak-Írország. 4. csoport: Finnország–Azerbajdzsán, Wales–Liechtenstein, Németország–Oroszország (Sport 1, 21.45). 5. csoport: Törökország–Bosznia-Hercegovina, Belgium–Örményország, Észtország–Spanyolország. 6. csoport: Anglia–Kazahsztán (Sport Klub, 19.15), Ukrajna–Horvátország, 7. csoport: Románia–Franciaország (Antena 1, 21.40), Szerbia–Litvánia, Feröer-szigetek–Ausztria. 8. csoport: Grúzia–Ciprus, Bulgária–Olaszország. 9. csoport: Skócia–Norvégia, Hollandia–Izland.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.