Hirdetés

Bojkott közepette lett Christoph Daum a román szövetségi kapitány

A német Christoph Daum lett Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya – jelentette be csütörtökön késő délután immár hivatalosan is a hazai sportági szövetség (FRF), miután az azt vezető Răzvan Burleanu javaslatát elfogadta a vezetőtanács. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. július 07., 19:312016. július 07., 19:31

2016. július 08., 13:302016. július 08., 13:30

Azt viszont még nem tudni, hogy a 62 éves szakember kinevezése szabályos-e, a Liga 1-es klubok képviselői ugyanis kilátásba helyezték az általuk bojkottált ülésen hozott döntések megóvását.

Mint kiderült, az ülés előtt a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) összehívott egy sürgősségi tanácskozást, amelynek eredményeként sem az LPF vezetője, Gino Iorgulescu, sem a Steaua elnöke, Valeriu Argăseală, sem pedig a Iași futballklubját irányító Florin Prunea nem ment el az FRF vezetőtanácsi ülésére. Prunea a DigiSportnak elmondta: távolmaradásukkal nem Daum kinevezése ellen tiltakoztak, hanem az általuk javasolt napirendi pontok mellőzése és a szövetség velük szembeni hozzáállása miatt döntöttek így. Nehezményezték ugyanis, hogy kérésük ellenére nem akartak tárgyalni arról, hogy eltöröljék az élvonalbeli csapatok utánpótláskorú játékosainak szerepeltetésére vonatkozó határozatot, mint ahogyan azt is, hogy a szövetség nem tájékoztatta őket időben jelöltjéről a szövetségi kapitányi tisztségre.

Az élvonalbeli csapatok három képviselője mellett még Emilian Hulubei, a hazai labdarúgók érdekvédelmi szervezetének (AFAN) vezetője hiányzott, de a játékvezetői testület elnöke, Kirosz Vaszarasz, illetve a Liga 2-es csapatok társképviselője, Ștefan Stana – ő sajtóinformációk szerint egészségügyi okok miatt – sem vett részt az ülésen. Ilyen körülmények között a 14 fős testületből csak nyolcan vettek részt, Auraș Brașoveanu, a konstancai klub vezetője viszont egy bírósági ítélet miatt három évig nem gyakorolhat ügyvezetői tisztséget. Azt még nem tudni, hogy ő szavazott-e vagy sem, az viszont tény, hogy az FRF statútuma szerint 8 személy kellett ahhoz, hogy a testület szavazóképes legyen. Emiatt Prunea közölte, bármilyen döntést is hozzon a tanács, azt megtámadják a bíróságon. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés