
Fotó: Bihar megyei ifjúsági és sportigazgatóság
Nagyjából kilencmillió lejes összköltségvetésből támogatná a szaktárca a megyei iskolai és tömegsporteseményeket.
2017. november 24., 15:582017. november 24., 15:58
Románia mozgásban címszó alatt támogatná a tömegsportot Románia ifjúsági és sportminisztériuma a következő évben. Ezt Marius Dunca tárcavezető jelentette be csütörtökön egy konferencia alkalmával, hangsúlyozva, hogy reményei szerint a programot már decemberben elfogadják, és januártól a megyei sportigazgatóságok közreműködésével projektenként mintegy 25 ezer lejjel fogják finanszírozni a különböző eseményeket.
Úgy gondoljuk, hogy megyénként nagyjából négy ilyen jellegű projekt lesz. Szeretnénk minél hamarabb elindítani, mert muszáj tennünk valamit. Romániának szüksége van a sportra” – magyarázta.
Az elképzelés szerint a megyei egyesületek projektjeit, az elemi iskolások számára rendezendő iskolai versenyeket, illetve a tömegsportot népszerűsítő eseményeket fogják majd támogatni az erre szánt mintegy 9 millió lejes összköltségvetésből. A sportminisztérium megyénként közel kétezer gyermek részvételére számít.
Dunca szerint a sportot minden kormánynak prioritásként kellene kezelnie, mert létfontosságú szerepe van egy nemzet identitásában.
– vélekedett.
Érdekesség, hogy a sportminisztérium 2009-ben – az azóta már börtönre ítélt Monica Iacob-Ridzi tárcavezetése alatt – ugyancsak Románia mozgásban néven indított kampányt a tömegsportok elősegítésére, bár akkor ez csak népszerűsítésből állt, és nem pénzbeli támogatással szorgalmazta a versenyszervezést.
Bihar megyében viszont épp a Bihar mozgásban nevet viseli az a projekt, amelyet a Bihar megyei sportigazgatóság a tanfelügyelőséggel közösen szervez a partiumi térség diákjai számára, amelynek részeként a hétvégén kézilabda-, labdarúgó- és futóversenyek lesznek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!