Hirdetés

„Mindig volt szívem a futballhoz” – Gera Zoltán a Tusványoson beszélt emlékeiről, az új generációkról

Szöllősi György és Gera Zoltán •  Fotó: Beliczay László

Szöllősi György és Gera Zoltán

Fotó: Beliczay László

Gera Zoltán korábbi magyar válogatott futballista az idei Tusványos egyik sokak által várt meghívottja volt: a hőség ellenére megtelt csütörtökön a Buzánszky Jenő Sportterasz (sőt a sátoron kívül is népes tömeg gyűlt össze), ahol Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője faggatta a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő személyiségét.

Tóth Gödri Iringó

2022. július 21., 17:072022. július 21., 17:07

Bár Gera Zoltán, aki 15 évet játszott a magyar válogatottban, régóta tervezte, hogy ellátogat a „hírhedt” Tusványosra, idén jutott el először a rendezvényre. Ugyanakkor tavaly már sikerült megejtenie egy magánjellegű székelyföldi látogatást, melyen elmondása szerint megtapasztalta a messze földön híres székely vendégszeretet is.

Idézet
„Egészen fantasztikus érzés itt lenni, nagyon jó a fogadtatás”

– mondta mostani érkezése kapcsán, hozzátéve, örül, hogy végre eljutott a rendezvényre.

Hirdetés
•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A beszélgetés felvezetőjében szó esett a szerdai Ferencváros–Slovan meccsről is, melynek kapcsán Gera elmondta, hogy természetesen szurkolt volt csapatának, izgult értük, és az első Fradi-gól után valamelyest meg is nyugodott. A fordulat ellenére (a pozsonyi alakulat végül 2-1-re nyert idegenben a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén) is úgy véli, hogy a Fradi jobban játszott a meccsen és reméli, hogy sikerül majd javítani az eredményen a visszavágón.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A Ferencváros kapcsán azt is elmesélte – saját tapasztalatai alapján – hogy egy olyan klubcsapat, ahol a szurkolótábor, a szurkolók elvárása jelent egyfajta kontrollt, nem hagyják a játékosoknak, hogy lazítsanak, dolgozni kell és eredményeket felmutatni.

Ugyanakkor meglátása szerint ő igazából akkor lett népszerű, amikor angliai csapathoz igazolt, az volt az igazi „szenzáció”, hogy egy magyar, fradis játékos angol csapatban játszik.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A saját pályája kapcsán felidézte, hogy viszonylag későn, csak 16 évesen kezdett el komolyan futballozni, és akkor a labdarúgás egy fajta kiutat jelentett számára, ugyanis kamaszként abbahagyta a sportot, az iskolát is.

Nézői kérdésre elmondta, hogy szép gólja, illetve látványos gólörömei gyerekkorából, a játszótérről származnak, ott gyakorolta a meccseken spontán bevetett mozdulatait. Gera azt is elmesélte, hogy

bár marasztalták Angliában, hívták edzőnek a West Bromhoz, ő nem ezt az utat választotta: „dolga volt otthon”, és most sem szeretne kimenni, hiszen épp most hosszabbították meg a szerződését, mint az U21-es válogatott szövetségi edzője.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ennek kapcsán elmondta, hogy az elsődleges feladatuk az utánpótlás kinevelése, ami sokszor nehéz, mert a magyar élvonalból és másodosztályból érkeznek hozzájuk játékosok, néha nem megfelelő felfogással, úgy hogy nagyon sokat gondolnak magukról. Hozzátette, hogy az ő idejében, illetve amikor ő volt U21-es kategóriában, a technika sokkal fontosabb volt, mint a taktika, így jó a mai fiatalok taktikai felkészültségét, gondolkodását látni.

Szöllősi György kérdésére, hogy kik azok a nevek, akikről valószínűleg sokat fogunk még hallani a jövőben, Gera elmondta, hogy nem szabad túl korán ítélkezni, illetve sokakban lassabban veszik észre a potenciált. Másfelől a személyiség, a belső motiváció is fontos tényezők a konkrét készségek, képességeken túl, ezekre is figyelni kell a fiataloknál.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Arról is beszélt, hogy pályafutásán az egyik, ha nem a legnagyobb élménye a 2016-es Európa-bajnokság volt, nem csak a köntinensviadal legszebb góljánaj választott találata miatt, hanem az olyan pillanatok miatt is, amikor Franciaországban megtapasztalták, hogy milyen, amikor külföldön is több tízezer magyar szurkol a nemzeti csapatnak.

„Az, hogy az országomat képviselhettem az Európa-bajnokságon, az a pályafutásom csúcsa volt” – mondta, hozzátéve, hogy akkor, az Eb nyomán döntött úgy, 97 válogatott meccs után, hogy visszavonul. Kiemelte, hogy a válogatottbeli sikerek sokkal többet adtak neki, mint a Premier League-ben szerzett tapasztalatai.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Hozzátette,

Angliában arra jött rá, hogy ottani társainál sokkal, de sokkal felkészültebb volt technikailag, ám erőnlétileg nem ért fel hozzájuk.

A mostani magyar válogatott kapcsán kiemelte, hogy nagyon jó nézni a játékukat, jó látni az egységüket, illetve azt, hogy nincs pánikolás, amikor védekezni kell, illetve hozzátette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitánynál jó kezekben vannak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés