
Fiatal titánok szelfije. Szoboszlai Dominik és csapattársa, a norvég Erling Braut Haland pózol a Salzburg győzelme után
Fotó: Twitter
A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool 2–0-ás vereséggel rajtolt az új szezonban, Jürgen Klopp együttese a Napoli vendégeként kapott ki a csoportkör első fordulójának keddi játéknapján. Szoboszlai Dominik az osztrák RB Salzburg színeiben gólszerzőként és győztesen debütált.
2019. szeptember 18., 08:552019. szeptember 18., 08:55
2019. szeptember 18., 14:592019. szeptember 18., 14:59
A címvédő Liverpool és az olasz gárda az előző szezon csoportkörében is találkozott, akkor mindkét együttes 1–0-ra behúzta hazai meccsét, de míg a Napoli az Európa Ligában folytathatta csak az angolok és a PSG mögött végezve, a Liverpool meg sem állt a BL-győzelemig. Jürgen Kloppnak azonban ismét csak a gratuláció maradt a nápolyi meccs után és csapata ezúttal sem szerzett gólt.
Amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, ez csupán a második alkalom, hogy a címvédő vereséggel rajtolt, az eddigi egyetlen alkalommal az AC Milan ragadt be hasonlóképpen, még az 1994/95-ös idényben, amikor az Ajax vendégeként szenvedtek szintén 2–0-s vereséget.
A mérkőzés első gólját 11-esből szerző Dries Mertens 11. BL-gólját lőtte Napoli-mezben, ezzel a klub legeredményesebb játékosa a sorozatban, illetve a legeredményesebb belga is egyben. A második gólt jegyző Fernando Llorente, aki a BL-döntős Tottenhamet elhagyva, ingyen érkezett Nápolyba, már négy különböző klub színeiben volt eredményes a BL-ben (Juventus, Sevilla, Tottenham, Napoli), ő a 11. futballista, akinek ez összejött és a második spanyol Fernando Morientes után.
A norvég Erling Braut Haland azt első játékrészben már mesterhármast ünnepelt, mellette a dél-koreai Hvang Hi-csan és Szoboszlai Dominik volt eredményes. A 18 éves és 327 napos Szoboszlai a legfiatalabb magyar játékossá vált a BL főtábláján, az eddigi csúcstartó Lisztes Krisztián volt, aki 19 évesen és 71 naposan mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban. Az összecsapást végül 6-2–re nyerte a Salzburg, Szoboszlai 62 percet töltött a pályán. (A Genknél Ianis Hagi a 72. percben csereként lépett pályára).
A következő fordulóban, október 2-án a Salzburg a BL-győztes, Nápolyban viszont vereséget szenvedő Liverpool otthonában, az Anfield Roadon lép pályára.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
E csoport:
SSC Napoli (olasz)-FC Liverpool (angol) 2-0 (0-0)
gólszerzők: Mertens (81. – tizenegyesből), Llorente (92.)
RB Salzburg (osztrák)-KRC Genk (belga) 6-2 (5-1)
g.: Haland (2., 34., 45.), Hvang (36.), Szoboszlai (45+2.), Ulmer (66.), illetve Lucumi (40.), Samata (52.)
F csoport:
Borussia Dortmund (német)-FC Barcelona (spanyol) 0-0
Internazionale (olasz)-Slavia Praha (cseh) 1-1 (0-0)
g.: Barella (93.), illetve Olayinka (64.)
G csoport:
Benfica (portugál)-RB Leipzig (német) 1-2 (0-0)
g.: Seferovic (84.), illetve Werner (69., 79.)
Olympique Lyon (francia)-Zenit (orosz) 1-1 (0-1)
g.: Depay (50. – tizenegyesből), illetve Azmun (41.)
H csoport:
Chelsea (angol)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-0)
g.: Rodrigo (75.)
AFC Ajax (holland)-Lille (francia) 3-0 (1-0)
g.: Promes (18.), Álvarez (50.), Tagliafico (62.)
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!