Az UEFA bejelentése szerint Kassai Viktor vezeti a Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája-negyeddöntő jövő keddi mérkőzését.
2017. április 16., 13:102017. április 16., 13:10
2017. április 16., 21:202017. április 16., 21:20
Az Európai Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a magyar játékvezető munkáját Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám segíti, míg tartalék-játékvezetőként Berettyán Péter tevékenykedhet. A Bayern München és a Real Madrid párharcának első mérkőzését Münchenben a spanyolok nyerték meg 2–1-re Cristiano Ronaldo duplájával.
Az MTI emlékeztet, hogy a magyar bíró a spanyol csapatnak eddig négyszer fújt, hazai környezetben háromszor, és mindhármat a királyi gárda nyerte. Köztük volt 2012 áprilisában a Bayern München elleni (2-1) BL-elődöntő is. A Bayernnek szintén négyszer vezetett, idegenben kétszer. A Bajnokok Ligájában legutóbb november elején tevékenykedett Kassai, amikor a Manchester City 3-1-re legyőzte a Barcelonát a csoportkörben.
Az angol Leicester City és a spanyol Atlético Madrid közötti összecsapás visszavágóján az olasz Gianluca Rocchi és csapata fújja majd a sípot. Ennek a találkozónak az első mérkőzésén a madridi gárda egygólos győzelmet aratott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.