2012. március 19., 07:232012. március 19., 07:23
A második félidő elején már 25-21-re is vezetett a magyar bajnok, ám végül a hajrában többször is emberelőnybe kerülő hazaiak fordítottak, így keménynek ígérkezik a vasárnap rendezendő visszavágó. Érdekesség, hogy a veszprémiek egyetlen hétméterest sem dobhattak, a León ötöt, míg a kiállításperc 4, illetve 16 volt.
„Olyan eredmény született, amely után mindkét csapatnak reális esélye maradt a továbbjutásra. Taktikus, jó játékkal sikerült négy góllal ellépnünk, ám utána sok hibára kényszerített minket az ellenfél – nyilatkozta Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője. – A támadójátékunk jónak mondható, hiszen 28 gólt szereztünk idegenben, ebben a kellemetlen légkörű csarnokban. Ugyanakkor védekezésünkön kell javítani még akkor is, ha a León 127 kilós beállósát, Buenát sikerült gól nélkül tartanunk.”
A két gárda a 2008/09-es BL kiírás 16-os középdöntőjében már találkozott egymással: 2009. február 15-én Veszprémben 28-26-ra, február 28-án, Leónban pedig 32-30-ra nyert a magyar bajnok. A León a mostani csoportkörben kétszer is legyőzte a Pick Szegedet, a Tisza partján 35-31-re, otthon pedig 31-25-re.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.