2012. március 13., 08:422012. március 13., 08:42
Kelecsényi Ernő, a győri klub elnöke az MTI szerint kijelentette, így 2000 szurkoló helyett – amennyi a győri Magvassy Mihály Csarnokba férne be – legalább kétszer annyi támogathatja a csapatot. Hozzátette: az ötezer férőhelyes Veszprém Arénában remek a miliő, a kiszolgálás és a szervezés is. Az elődöntő visszavágója előtt egy vagy két edzés erejéig teszteli a helyszínt Karl Erik Böhn vezetőedző alakulata.
Ha az ETO sikerrel veszi az akadályt, a fináléban is Veszprémben fogadja majd vagy a címvédő norvég Larvikot, vagy a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát – utóbbi egyébként vasárnap este már tét nélküli meccsen 31-25-re verte a vendég Oltchimet. A Győr már játszott BL-döntőt Veszprémben, mégpedig a 2009-es kiírásban, s akkor alulmaradt a dán Viborggal szemben. Az első, idegenbeli mérkőzésen 26-24-re nyert a Győr, a magyarországi visszavágón azonban kikapott 26-23-ra.
Porga Gyula (Fidesz–KDNP), Veszprém polgármestere leszögezte: örül annak, s megtiszteltetésnek tekinti, hogy a város ilyen rangos eseménynek adhat otthont, és nagyon bízik benne, hogy a Győr nem egy, hanem két mérkőzést rendezhet az arénában. Kiss Lajos, a győriek klubmenedzsere kitért rá: kizárólag a Magvassy-csarnokban lehet megvenni a belépőket, mégpedig a lakcímkártya felmutatásával.
Mától március 20-áig a bérletesek, március 21. és 24. között pedig a győriek vásárolhatnak jegyet, fejenként maximum kettőt. Nekik a 10 ezer forintos belépőt 8000 forintért adják. Március 26-a után bárki vásárolhat jegyet 10 ezer forintért a Magvassy-csarnokban. A győri szurkolóknak veszprémi utat is szerveznek fejenként 1000 forintért, emellett az ETO száz utánpótláskorú játékosa ingyen tekintheti meg az Oltchim elleni elődöntő visszavágóját.
A Győr sorozatban ötödik alkalommal jutott el a BL-ben a legjobb négy közé, de egyszer sem sikerült elhódítania a trófeát. 2007-ben a dán Slagelse, 2008-ban pedig az orosz Zvezda Zvenyigorod búcsúztatta a csapatot az elődöntőben. 2009-ben az ETO jobbnak bizonyult az osztrák Hypo NÖ-nél, ám a döntőben a Viborg diadalmaskodott. 2010-ben éppen az Oltchim, tavaly pedig a spanyol Itxako Navarra jutott a döntőbe a Győrt kiejtve.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.