2012. február 17., 08:452012. február 17., 08:45
„Ki lehet kapni úgy is, hogy jól játszunk, de ezúttal iszonyatosan gyengén védekeztünk, szinte egy pillanatig sem voltunk meccsben, ami óriási csalódás. Lassan olvastuk a játékot, csak futottunk az eredmény után, mivel olyan helyeken veszítettük el a labdát, ahol ezen a szinten nem szabad” – értékelt Arséne Wenger, az Ágyúsok mestere, aki szerint „statisztikailag túl nagy a hátrányuk”.
Milánói kollégája, Massimo Allegri ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, még nem jutottak tovább. „Angliában mindig nehéz futballozni, hasonlóan jó teljesítményre lesz szükségünk. Sajnálom, hogy a hajrában nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket. Természetesen boldog vagyok, de ha sikerült volna egy ötödik gólt is szereznünk, még inkább az lennék” – tette hozzá Allegri, aki szerint fontos volt, hogy visszatértek sérült játékosai, és igazi csapatként futballoztak.
A nap másik, helyenként igazán parádés mérkőzésén a Huszti Szabolcsot mellőző Zenit 3-2-re verte a vendég Benficát (Sirokov 27., 88., Szemak 71., ill. Maxi Pereira 20., Cardozo 87.). A visszavágókat március 6-án rendezik, a BL jövő héten újabb négy párharc első felvonásával folytatódik.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.