Hirdetés

Biztossá vált a magyar–román párharc a női BL elődöntőjében

Biztossá vált vasárnap este, hogy megismétlődik a két évvel ezelőtti magyar–román párharc a női kézilabda-Bajnokok Ligája elődöntőjében: a középdöntős csoportját már egy fordulóval a zárás előtt megnyerő Győri ETO KC a kvartettjében biztos második Râmnicu Vâlcea-i Oltchimmal méri össze erejét a legrangosabb európai kupasorozat legjobb négy csapata között.

Páva Adorján

2012. március 06., 08:052012. március 06., 08:05

Az elmúlt években rendre döntős reményeket tápláló két rivális szembetalálkozásának utolsó feltétele az volt, hogy a Buducsnoszt Podgorica vasárnap este legyőzze a francia Metz együttesét. A papírforma-eredmény pedig meg is született, így az eddig hibátlan montenegróiakat már nem foghatja be az Oltchim, és a román bajnoki címvédő csoportmásodikként a másik ágon biztos első helyezett magyar aranyérmessel találkozik a kiesési szakaszban.

A győriek és a vâlceaiak az elmúlt években többször is egymásnak feszültek. Az első összecsapásokat az EHF-kupa 2003/2004-es idényében rendezték, akkor a fináléig jutott dunántúliak a nyolcaddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatták a román csapatot. Az egyre erősödő együttesek ezután már a BL 2007/2008-as szezonjában kerültek szembe egymással, és a csoportmérkőzések során megosztoztak a győzelmeken. Ez így történt a következő két idényben is, ám utóbbi kiírásban már az elődöntőben is találkoztak útjaik.

A 2010-es középdöntős küzdelmeket az Oltchim zárta csoportelsőként, a Győr a másik kvartett másodikjaként került a négy közé. A közös történet legfontosabb párharca egy győri döntetlennel indult (25-25), a visszavágón pedig az Oltchim 24-20-ra győzött, így 1900, 1992 és 2009 után negyedik nekifutásra sikerült továbbjutnia a legrangosabb kupasorozat elődöntőjéből a fináléba, amelyet a román klub végül elvesztett a dán Viborggal szemben.

Az elmúlt idényben elkerülték egymást a csapatok, és csak a Győr jutott a legjobb négy közé, ahol el is vérzett az Itxakóval szemben. A magyar sikercsapat egyébként idén sorozatban hatodszor játszik BL-elődöntőt, de eddig csak egyszer került a fináléba: 2009-ben a Viborg jobbnak bizonyult. A most zajló középdöntőben ugyanakkor az ETO a magyar női válogatottat is irányító norvég edző, Karl Erik Böhn vezérletével igazi erődemonstrációt tartott, hiszen már biztosan maga mögé utasítja a tavalyi két döntőst, a címvédő Larvikot és a spanyol Itxakót.

A másik továbbjutó helyért egyébként nagy a harc a csoportban, hiszen még a vasárnap a Larvikot idegenben magabiztosan legyőző dán Midtjylland is versenyben van. A másik négyesben az Oltchim nem hozta a tőle elvárt formát, de így is sikerült kiharcolnia a továbbjutást a menetelő Buducsnoszt mögött. Az elődöntő előtt természetesen nagyok a fogadkozások a vâlceai oldalon is. Radu Voina vezetőedző szerint az esélyesnek a Győr, illetve a másik ágon a Buducsnoszt számít, de úgy érzi, csapata képes legyőzni a magyar bajnokot.

„Vannak előnyei és hátrányai is annak, hogy az elődöntő első mérkőzését hazai pályán játsszuk, majd meglátjuk, mire jutunk. Le fogjuk győzni a Győrt” – fogalmazott Voina, aki nem felejtette el megemlíteni, a sérülések és babavállalás miatt csapata rendszerint tartalékosan kénytelen játszani, ezért vigyázni kell a magas elvárásokkal. A hétvégén záruló középdöntős szakasz után – amelyben a Győr a Larvikhoz látogat, az Oltchim pedig a Buducsnoszthoz – az elődöntős párharc első meccseit március 31-én vagy április elsején, a visszavágókat pedig április 7-én vagy 8-án rendezik. A Győr csoportelsőként Vâlceán kezd.

Női Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló, I csoport: Győri Audi ETO KC–Itxako Navarra 25-25, Larvik–Midtjylland 20-27. A csoport állása: 1. Győr 9 pont – már elődöntős, 2. Midtjylland 4 (123-132), 3. Larvik 4 (110-122), 4. Navarra 3.

II. csoport: Buducsnoszt Podgorica–Metz 32-26, Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Krim Ljubljana 30-26. A csoport állása: 1. Buducsnoszt 10 – már elődöntős, 2. Oltchim 7 – már elődöntős, 3. Krim 2, 4. Metz 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés