Hirdetés

„Félúton” az álom felé: idegenben vív Eb-pótselejtezőt Magyarország és Románia

Felkészülés. Bulgáriai továbbjutásért edzett a magyar futballválogatott •  Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Felkészülés. Bulgáriai továbbjutásért edzett a magyar futballválogatott

Fotó: Facebook/Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyarország pár ezer bolgár szurkoló előtt játszik ma Szófiában, miközben Románia labdarúgó-válogatottját zárt kapuk mögött fogadja Izland az Eb-pótselejtezők elődöntőjében. A két győztes egymás ellen játszik majd a kontinensviadalon való részvételért.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2020. október 08., 09:232020. október 08., 09:23

Több mint fél év halasztás után elérkezett a március óta várt labdarúgó-Európa-bajnoki pótselejtezők napja, amikor Románia és Magyarország is idegenben próbál meg továbbjutni a kvalifikációk döntőjébe. Ismeretes, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tudták az eredeti tervek szerint lejátszani az összecsapásokat, mint ahogyan a jubileumi kontinensviadal is jövő nyárra marad. Nem változtak ugyanakkor a célok: úgy a kék-sárga-piros legénység, mint a piros-fehér-zöldek jegyet váltanának a seregszemlére. A korábban tartott sorsolás eredménye folytán viszont

ez kettejük közül legfeljebb egynek sikerülhet, mert a mai Izland–Románia és Bulgária–Magyarország találkozók győztesei novemberben egymás ellen lépnek pályára az Eb-szerepelésért.

Hirdetés

A járvány miatt mostanáig nem lehettek nézők az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) égisze alatt rendezett találkozókon, viszont ettől a hónaptól már a hazai drukkerek korlátozott számban beléphetnek a stadionokba, ha az illető ország belföldi szabályzása azt lehetővé teszi.

Lesznek így szurkolók Bulgáriában – mintegy négyezer nézőre számítanak –, Izlandon viszont a miniszterelnök szerdai nyilatkozata alapján zárt kapuk mögött fognak játszani. A romániai csapat szövetségi kapitánya, Mirel Rădoi nem bánta volna, ha a helyiek belépést nyertek volna meccsre, mert szerinte a nézők jelenléte őket is feltüzelheti, miközben plusznyomást jelenthet a házigazdáknak.

Arról már beszámoltunk, hogy indulás előtt a szakember elsősorban a játékfelület állapota miatt aggódott, ugyanakkor taktikai csatára számít, amelyben a legkisebb változtatás is döntő lehet.

Idézet
Ha nem is kapnánk információt a szakmai stáb tagjaitól a rögzített helyzetekről, a játékosok úgyis tudják, hogy mire számítsanak az északi csapatoktól. Egyértelmű, hogy amikor északi alakulattal találkozol a középre adások magasak lesznek, a pontrúgások pedig veszélyesek”

– mutatott rá. Emiatt is készültek ezekre a helyzetekre és még a büntetőrúgásokat is gyakoroltak, hiszen ha a rendes játékidő során nem dőlne el a mérkőzés, akkor tizenegyesekre is sor kerülhet.

Országváltás után

Ez lehet az első találkozó, ahol honosított játékos pályára lép Románia labdarúgó-válogatottjában: a szeptemberben román állampolgárrá lett Mario Camora első meghívása miatt már most is pályafutása legfontosabb mérkőzéseként tekint az Izland elleni összecsapásra. A Kolozsvári CFR 33 éves portugál hátvédje fontosnak tartja, hogy ne okozzon csalódást azoknak, akik bizalmat szavaztak neki, és reméli, hogy még jó ideig csúcsformában futballozhat.

Magyarország labdarúgó-válogatottjában eközben Loic Nego mutatkozhat be honosított játékosként,

bár Marco Rossi szövetségi kapitány a szerda délelőtti sajtótájékoztatóján megjegyezte, még nem tudja, hogy kezdőként számít-e majd rá a bolgárok ellen. Hangsúlyozta: mindenki ismeri a Fehérvár 29 éves, francia származású védőjét, ismerik az erősségeit, ugyanakkor mindössze két közös edzésen vett részt. Szoboszlai Dominikra, mint ismeretes, nem számíthat – mert osztrák csapata, a Salzburg karanténba kényszerült –, de több opciója is van a különböző posztokon, ami „kellemes gondokat okoz” a keret összeállításakor.

korábban írtuk

Szoboszlai nélkül kell kivívnia a továbbjutást a magyar válogatottnak a Bulgária elleni EB-pótselejtezőn
Szoboszlai nélkül kell kivívnia a továbbjutást a magyar válogatottnak a Bulgária elleni EB-pótselejtezőn

A Red Bull Salzburg három labdarúgója megfertőződött a koronavírussal, ezért a keret minden tagja karanténba került, és a klub egyik játékosát sem engedi el hazája válogatottjához, vagyis Szoboszlai Dominik is lemarad a magyarok csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőjéről.

Egyenlő esélyesek

Rossi úgy érzi, hogy tisztában van ellenfelük erősségeivel és gyengeségeivel egyaránt, ezért ötven-ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra. „Bízom a játékosaim képességeiben, és tudom, hogy megfelelő hozzáállással, a kidolgozott taktika betartásával sikeresek lehetünk Szófiában. Nincs nagy különbség a két csapat között, a hazai pálya és a szurkolók riválisunkat segítik, de győzni megyünk Bulgáriába, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük a meccset” – ecsetelte a sajtótájékoztatón.

Az Izland–Románia és a Bulgária–Magyarország találkozót egyaránt romániai idő szerint 21.45-kor rendezik ma.

De ugyanakkor lesznek még a B liga Bosznia–Észak-Írország, Szlovákia–Írország, a C liga Norvégia–Szerbia, Skócia–Izrael, valamint a D liga Grúzia–Fehéroroszország és Macedónia–Koszovó csatái is az Eb-pótselejtezők elődöntőjében. Emlékeztetőül: ha ma Románia és Magyarország is nyer, akkor november 12-én Budapesten csapnak össze egymás ellen. Románia kvalifikációja esetén az Eb C csoportjában, Hollandia, Ukrajna és Ausztria társaságában szerepelhet, ha Magyarország jut ki, akkor Portugália, Németország és Franciaország mellé kerül az F csoportba. A kontinensviadalnak Bukarest és Budapest is társházigazdája lesz.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés