
Labdarúgás – A Dárdai Pál által megkezdett utat szeretné folytatni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, aki bár tisztában van ennek nehézségeivel, „optimistán tekint a jövőbe” – hangzott el a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában, amikor az 52 éves német szakember tegnap hivatalosan is bemutatkozott új tisztségében.
2015. július 21., 20:062015. július 21., 20:06
Az eddig sportigazgatói feladatokat ellátó és az U20-as csapatot irányító Storckot, mint ismert, az Európa-bajnoki selejtezősorozat hátralévő négy mérkőzésére nevezték ki a felnőttgárdához, mivel Dárdai berlini klubcsapata, a Hertha nem járult hozzá az edző kettős szerepvállalásához. Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke szerint számos jogi érvet tudtak volna felsorakoztatni annak érdekében, hogy a tréner folytassa munkáját, azonban ez egy hosszas jogi vitát eredményezett volna, amire nem volt idő, mivel az F csoportban listavezető Románia elleni selejtező szeptember 4-én lesz. Storck nem tervez jelentős változtatást a keretben, a csoportjában harmadik helyen álló együttes kiválóan teljesített az elmúlt mérkőzéseken. „Az elmúlt három hónapban csak azzal foglalkoztam, hogy felmérjem a viszonyokat. Száz százaléknál is többet tettem a magyar labdarúgás ügyéért, és maximálisan átérzem a poszttal járó felelősséget” – mondta a német szakember. Leszögezte: lépésről lépésre akar haladni, jelenleg csak a soron következő meccsre koncentrál. Kinevezése a válogatott élére egyelőre ideiglenes, az MLSZ bevallása szerint a kapitánykeresés folytatódik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!