Hirdetés

Beleszólnak a katalánok?

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Ismét a Barcelona labdarúgócsapata próbálja megtörni az angol uralmat a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A katalánoknak tavaly nem sikerült: akkor a Manchester United már a legjobb négy között búcsúztatta a spanyolországi alakulatot – a döntőben a Vörös Ördögök a Liverpoolon túljutó Chelsea-t is felülmúlták.

Páva Adorján

2009. április 28., 10:192009. április 28., 10:19

A Barcelona ezúttal a 2008-as finálét tizenegyesekkel elbukó londoni Kékekkel méri össze erejét a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében, ahol a másik ágon érdekelt címvédő manchesteriek mellett ezúttal az Arsenal harcolta ki harmadik szigetországi együttesként az elődöntős szereplést.

A Primera Divisiónt vezető katalóniai gárda 2006-ban éppen utóbbi csapat ellen diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában – ezt megelőzően 1992-ben sikerült még elhódítania a legrangosabb európai trófeát. Josep Guardiola tanítványai most nem túl fényesen hangoltak a mai elődöntőre: a bajnokságban 2-2-re végeztek a Valenciával, és ezzel megszakadt hétmeccses győzelmi sorozatuk.

„Fel kell töltődnünk, mert most kezdődik számunkra az év legfontosabb hete. Egyébként nem láttam fáradtságot a játékosokon, olyanok vagyunk, mint a gépek” – mondta Guardiola, a klub és a spanyol válogatott egykori klasszis középpályása, nem feledve, hogy a hét végén a bajnokságban a Real Madrid otthonában szerepelnek, egy hét múlva pedig a BL-visszavágó következik.

A katalánok vezetőedzője a Chelsea-ről beszélve a fizikai erőt tartja az aktuális rivális legnagyobb erősségének, míg Guus Hiddink, a londoniak trénere Lionel Messitől tart a legjobban. A katalánok argentin támadója nyolc találatával a mostani BL-szezon legeredményesebb futballistája. Semlegesítését megnehezíti majd, hogy a balhátvéd Ashley Cole eltiltását tölti, a szombati, West Ham United felett aratott 1-0-s bajnoki siker alkalmával őt helyettesítő Jose Bosingwa pedig nem győzte meg maradéktalanul a holland mestert.

„Nem kesergek Cole hiányán, inkább megpróbálom megtalálni az ideális megoldást. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga annak, aki Messit fogja majd, hiszen ő a világ leggólerősebb labdarúgója, s egyike azoknak, akiknek a játékát szívesen nézi az ember, persze csak akkor, ha nem éppen ellene játszik” – mondta Hiddink, akinek csapata jelenleg a Premier League harmadik helyén áll.

A Barcelona és a Chelsea eddig 11-szer találkozott egymással az európai kupasorozatokban, két döntetlen mellett a katalánok ötször, az angolok pedig négyszer győztek, a gólkülönbség 22-16 a Barca javára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés