
Kedden az olasz Brescia ellen hazai medencében játssza a 3. fordulót Bajnokok Ligája-csoportjában a váradi vízilabdacsapat
Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden. Az olasz csapattal kapcsolatban kellemes emlékeik vannak Vancsik Leventééknek, akik azonban azzal is tisztában vannak, hogy az ellenfelek is erősödtek, és már fokozottan készülnek a nemzetközi szinten is tekintélyt kivívott partiumi vízilabdacsapatra.
2025. november 10., 17:162025. november 10., 17:16
Talán nem tévednek, akik szerint minden idők egyik, ha nem a legjobb nagyváradi pólógárdája verbuválódott össze a VSK-nál (CSM), amelynek az előző idényben – egy évtized elteltével – sikerült letaszítania a trónról a bukaresti Steauát, ráadásul nemzetközi szinten is soha nem tapasztalt magasságokba jutott. A 2024 nyarán szerződtetett montenegrói vezetőedző, Petar Kovacsevics irányításával, kiváló romániai játékosok haza-, illetve idegenlégiósok elcsábításával a Körös-parti gárda elhódította a bajnoki címet, majd idén ősszel megnyerte a Román Kupát és az először kiírt vízilabda Szuperkupát is.
A válogatott szintű román, romániai magyar, valamint két szerb, egy montenegrói és egy orosz pólóssal tűzdelt Nagyváradi VSK-nak ehhez a következő feladatot kell teljesítenie: a C csoportban meg kell szereznie a 2., még továbbjutást érő helyet a Brescia és a Primorac Kotor előtt. Nem lebecsülve a többi csapatot, a magyar bajnokságban és kupában, valamint a vízilabda BL-ben egyaránt címvédő, a világ jelenlegi legjobb klubcsapatának számító Európai Szuperkupa-győztes Ferencváros csoportelsősége nem kérdés a kvartettben.

A Nagyváradi VSK lehengerlő játékkal legyőzte a Primorac Kotort a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
A román bajnoki címvédő biztatóan kezdte a szezont:
Vancsik Levente: célunk, hogy megismételjük a tavalyi szereplésünket a BL-ben
Fotó: Nagyváradi VSK
„Minden meccset meg akarunk nyerni itthon, még a Fradi ellenit is, habár az nagyon nehéz. Idegenben pedig pontot, pontokat akarunk szerezni, ami szintén nem lesz könnyű, még az itthon legyőzött, történelmileg jól jegyzett Kotor ellen sem, de főleg az olaszoknál lesz nehezebb, ahol lejteni szokott a medence. Ettől függetlenül célunk, hogy megismételjük a tavalyi szereplésünket a BL-ben, és ismét bejussunk a legjobb nyolc közé, ám ez most nehezebb, már mindenkinek van videóanyaga rólunk, könnyebben készülnek ránk” – vázolta a célokat és a kilátásokat a Krónikának a VSK rutinos centere.
Belényesi Dávid szerint a Kotor elleni győzelem nagy löketet adott a csapatnak
Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook
Senkit se tévesszen meg, hogy a Nagyváradi VSK tavaly éppen a kétszeres itáliai, négyszeres Eurokupa-győztes ellenféllel szemben vívta ki a Körös-parton rendezett selejtezőtornán a BL-főtáblára, a legjobb 16 csapat közé jutást. Azóta a játékosként olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok Alessandro Bovo edzette Brescia még több olasz válogatottal és délszláv légióssal erősödött, így hazai medencében is nehéz lesz ellenük.
„Mindent beleadunk, kitesszük a szívünket, ha kell, meghalunk a vízben. Rendkívül masszívak az edzéseink, keményebb a felkészülés, mint tavaly volt. A Kotor elleni hazai győzelem nagyon fontos volt, nagy löketet adott nekünk a célunk elérésében, hogy ismét bejussunk a legjobb nyolc közé a BL-ben” – fogalmazott kérdésünkre Belényesi, aki immár nem csak a széleken vagy hátul tűnik fel támadáskor, hanem centerposztra is beúszik. Mint megtudtuk, ez tudatos taktika része, a vezetőedző látja, hogy itt is „van benne potenciál”, ami a Kotor elleni meccsen is bebizonyosodott, amikor Dávid az ellenfél védőjéről lefordulva szerezte csapata második gólját.
Sebastian Oltean egy év alatt kiválóan beilleszkedett szülővárosa együttesébe
Fotó: Nagyváradi VSK/Facebook
A román válogatott tagjaként a párizsi olimpiát megjárt átlövő szerint minden mérkőzésre tiszta erőből készülnek, rendezzék azt a hazai bajnokságban vagy a BL-ben. „Komolyan veszünk minden meccset, ha mindent beleadunk, még a Fradi ellen is bármi megtörténhet” – vallja önbizalommal Oltean, aki a Kotor elleni BL-fordulóban, majd a bukaresti Rapid ellen november elsején vívott bajnokin (19-8) egyformán három találattal vette ki a részét a VSK győzelméből. Góljaira a Brescia ellen is szükség lesz ahhoz, hogy a VSK további értékes pontot/pontokat szerezzen a Bajnokok Ligájában.
Negyven évesen is topszinten vízilabdázik a montenegrói klasszis
„Nekünk semmi nem ment, közben a Nagyvárad jól védekezett, tudta, mit fogunk játszani. Gratulálok nekik” – nyilatkozta még a 2. BL-fordulót követően a Krónikának Drasko Brguljan, a Kotor csapatkapitánya. A több mint tíz évig magyarországi klubokban (Vasas, OSC) légióskodó, 2023-ban nevelőegyütteséhez hazatért montenegrói klasszis hazája pólólegendái közé tartozik: Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Eurokupa-győztes (Vasas), 2009-ben annak a Primoracnak a tagjaként nyert Euroligát, a jelenlegi Bajnokok Ligája elődjét, amelyben csapattársai voltak olimpiai bajnokaink, Kiss Gergely és Steinmetz Ádám is.Csalódottan állapította meg, hogy a Kotor jelenlegi kerete gyengült a tavalyihoz képest, több kiváló játékos eligazolt, új edzőjük van (a korábban a román férfiválogatottat irányító görög Atanasziosz Kehagiasz), és valami nem működik. „Valamit a nyáron rontottunk el, pedig életemben nem edzettünk annyit, mint most. Továbbra is cél a BL-csoport 2. helye, de nem tudom, mi lesz, hiszen a következő 4 meccsünkből kettőt a világ legerősebb csapata, a Fradi ellen játsszuk. Harcolunk végig” – válaszolta lapunknak a 40 évesen is aktív, a fiataloknak példát mutató montenegrói pólós. És hogy mi a titka? „Mindennap edzek, nincs más recept, és még mindig nagyon szeretek vízilabdázni” – árulta el mosolyogva a Krónikának Drasko Brguljan.

A Nagyváradi VSK büntetődobásokkal 19-18-ra győzött szerdán este a bukaresti Steaua ellen a vízilabda Bajnokok Ligája A csoportja küzdelmeinek hatodik, záró fordulójában, ezzel fennállása során először bejutott a torna legjobb nyolc csapata közé.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
szóljon hozzá!