Hirdetés

Beköszönnek Európába

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Teremfutball – A csoportharmadik hely megszerzése a román válogatott reális célja a portugáliai Eb-n. Négyéves története első Európa-bajnoki szereplése előtt áll a román teremfutball-válogatott: Jakab Zoltán tanítványai péntektől Portugáliában szerepelnek a kontinens legjobb nyolc csapata között. Románia a házigazda portugálokkal, valamint Olaszországgal és Csehországgal méri össze erejét az A csoportban.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. november 14., 00:002007. november 14., 00:00

A B jelű kvartettben a címvédő Spanyolország, Oroszország, Ukrajna és Szerbia kapott helyet. A négyesek első két helyezettjei az elődöntőben folytathatják.

A Jakab Zoltán által irányított román válogatott a vendég Belgium ellen hangolt a kontinensviadalra – 6-3-as román siker után 4-3-as belga győzelem született. Románia Belgiumnak is köszönheti, hogy kijutott az Eb-re, miután a februári selejtezőcsoportban a belgák legyőzték az addig százszázalékos, házigazda szlovénokat, a körbeverések eredményeképpen pedig a románok végeztek a csoport élén legjobb egymás elleni eredményeiknek köszönhetően. „Mindenki tudja, hogy ők kaparták ki nekünk a gesztenyét. Most be szerették volna bizonyítani, hogy ők is megérdemelték volna az Eb-szereplést. Hasznos főpróba volt” – mondta a Krónikának Jakab Zoltán, aki reálisan gondolkodik csapata Eb-esélyeiről. „A legnagyobb dolog az, hogy ott lehetünk, kijutottunk az Eb-re. De mivel ott vagyunk, nem szeretnénk ennyivel beérni. Reálisan nézve egy győzelemmel és két szoros vereséggel elégedett lennék, de természetesen az is megfordult a fejünkben, hogy mi lehetnénk a torna meglepetéscsapata”.

A szakember szerint az első, csehek elleni mérkőzés kulcsfontosságú: „A csehek elleni meccsen nyernünk kell. Ha ez sikerül, marad egy nap, amíg biztosan tovább álmodozhatunk”. Jakab Zoltán együttese eddig négyszer mérkőzött meg Csehországgal: három döntetlen mellett egy román siker született. A portugáloktól két súlyos, 8-1 és 9-1 arányú vereséget szenvedett el története során a román futsalválogatott, míg az olaszokkal – akik egy játékoson kívül honosított brazilokat szerepeltetnek – még nem találkozott.

A román válogatott a Dévai CIP játékosaira épül: 11-en kaptak helyet a szintén Jakab Zoltán által felkészített bajnokcsapatból, míg ketten a Székelyudvarhelyi SK-tól, egy játékos pedig Craiováról érkezett. Jakab Zoltán szerint az Eb nagy lehetőség a játékosoknak a bizonyításra, könnyen „eladhatják” magukat külföldi kluboknak, ami jó motivációs erő. 

P. A.


Teremfutball-Európa-bajnokság, A csoport, péntek: Portugália–Olaszország (Eurosport, 20.30), Csehország– Románia (Eurosport, 22.30). Vasárnap: Olaszország–Románia (Eurosport, 17.30), Portugália–Csehország (Eurosport, 19.30). Szerda: Románia–Portugália, Olaszország–Csehország.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés