
Fotó: Cristiano Ronaldo/Twitter
A Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Cristiano Ronaldo visszatér az alakulathoz.
2021. augusztus 27., 22:192021. augusztus 27., 22:19
2021. augusztus 27., 22:242021. augusztus 27., 22:24
A manchesteri alakulat úgy közleménye szerint az angol klub mindenben megállapodott a Juventusszal, valamint Cristiano Ronaldóval is, ennek értelmében a portugál szupersztár hamarosan ismét a Premier League-ben játszik majd. Az átigazolás pénzügyi részleteiről sem az MU, sem pedig a Juventus nem számolt be, ugyanakkor a brit és az olasz média 25 millió eurós összegről írt. A nap folyamán olyan sajtóhírek is napvilágot láttak, hogy a klasszis előrehaladott tárgyalásokat folytat a Manchester City együttesével is.
A 36 esztendős támadó ez idő alatt összesen 292 tétmérkőzésen lépett pályára az MU színeiben, 118-szor volt eredményes, emellett kiosztott 69 gólpasszt is – Ronaldo Angliában háromszor lett bajnok, nyert FA-kupát és két Angol Ligakupát, a 2007–2008-as szezonban pedig a Bajnokok Ligája-trófeát is a magasba emelhette.
Fotó: Twitter/MU
Az ötszörös aranylabdás Ronaldo 2018 nyarán került a Madridtól a Juventushoz, melynek célja nem titkoltan a BL-serleg elhódítása volt – noha CR az olasz rekordbajnok színeiben is ontotta a gólokat (134 meccsen 101-szer talált be), a Juve nem tudott Bajnokok Ligáját nyerni, az előző idényben ráadásul már a Serie A-ban is lemaradt az aranyéremről – a nemzetközi sportsajtó Massimiliano Allegri vezetőedző visszacsábításakor egybehangzóan arról kezdett el írni, hogy Ronaldo napjai meg vannak számlálva a Juventusnál.
Ez most valósággá vált: Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester Unitedhez.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!