Hirdetés

„Kiollózta” magát a Kolozsvári CFR a Bajnokok Ligájából, így a Malmővel játszik a Vidi

A CFR játékosai búcsút vettek a Bajnokok Ligájától Malmőben •  Fotó: Kolozsvári CFR

A CFR játékosai búcsút vettek a Bajnokok Ligájától Malmőben

Fotó: Kolozsvári CFR

A MOL Vidi teljesítette a rá eső részt, és a Kolozsvári CFR is megtörte a gólcsendet, de a román és a magyar labdarúgó-élvonal elmúlt szezonjának győztesei mégsem fognak találkozni a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

2018. augusztus 02., 13:512018. augusztus 02., 13:51

A székesfehérváriaknak ugyanis – az idegenbeli gól nélküli döntetlen után – elég volt a továbbjutásukhoz az, hogy Anel Hadzic emberelőnyben szerzett hajrágóljával 1-0-ra legyőzték hazai pályán a – három román válogatott futballistát foglalkoztató – bolgár Ludogorecet.

A kolozsváriak viszont 1-0-s vezetésükre választ kaptak Svédországban, így az 1-1-es végeredmény után – 2-1-es összesítettel – a Malmö lépett a következő szakaszba.

Hirdetés

A fellegáriak szerda esti gólját a 36. percben Djokovic szerezte, aki egy pontrúgást követően ollózta hátrafelé a labdát, amely a kapufa segítségével jutott a hálóba. A fordulás után viszont Arlauskis kapus tehetetlen volt az izlandi Traustason 55. percbeli lövésekor, majd miután Culio a 76. percben begyűjtötte a második sárga lapját, már helyzetük sem akadt a kitűzött cél eléréséhez.

A CFR eredetileg nem számított ilyen korai búcsúra a BL-ben, ezért az sem jelent különösebben vigaszt, hogy az új szabályok szerint az Európa Liga harmadik selejtezőkörében folytatja jövő héten. Leendő ellenfele az örmény Alashkert és a montenegrói Sutjeska párharc csütörtök esti továbbjutója.

Eközben a BL-ben kitartó Vidi idegenben kezd majd a Malmö ellen kedden. A nem bajnokok ágán lesznek Benfica–Fenerbahce, Standard Liege–Ajax vagy éppen Prágai Slavia–Kijevi Dinamo csaták is. A playoff párosításait még a 3. kör első meccsei előtt, hétfőn kisorsolják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés