
Michel Platini és Joseph Blatter egy archív felvételen
A svájci Legfőbb Ügyészség (OAG) vádat emelt a Nemzetközi (FIFA), valamint az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) korábban elnökként vezető Joseph Blatterrel, valamint Michel Platinivel szemben kétmillió svájci frank jogellenes kifizetése miatt.
2021. november 02., 22:522021. november 02., 22:52
2021. november 02., 23:022021. november 02., 23:02
Az OAG keddi közleménye szerint Blattert csalással, hűtlen kezeléssel, felelőtlen gazdálkodással, továbbá okirat-hamisítással vádolják. Platinivel szemben csalás és okirat-hamisítás szerepel a vádpontok között, továbbá az, hogy tudomása volt, illetve segédkezett a hűtlen kezelésben és a felelőtlen gazdálkodásban. Az ügyészség kiemelte: Platini – aki 1998 és 2002 között FIFA-tanácsadóként tevékenykedett – 2011-ben jogosulatlanul jutott az összeghez, hiszen a munkájáért már korábban kifizették.
A 85 éves Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, az ellene folytatott svájci és amerikai vizsgálatok már évek óta tartanak. Blattert korábban hat évre tiltották el minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ez októberben lejárt ugyan, de azt már tavasszal újabb közel hét évvel meghosszabbították.
A 66 esztendős Platini 2007 elején lett az UEFA elnöke, és a Blatter-ügy után még a FIFA elnöki székére is pályázott. Végül azonban visszalépett, mert nemcsak tanú, hanem vádlott is lett, ennek következtében pedig az európai szervezet etikai vizsgálatot indított ellene, majd 2016 elején őt is eltiltották mindenfajta tevékenységtől, ami a labdarúgással kapcsolatos.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!