B osztály: közelít az U és a Bihar

Pont nélkül tért haza a B osztály 22. fordulójában a III. csoport első két helyezettje. A táblázat élén álló Szászmedgyesi Gaz Metan Szatmárnémetiben kapott ki a kiesés ellen küzdő Olimpiától, míg a forduló rangadóján a második helyezett Nagyszalontai Liberty a szintén a feljutásért harcoló Nagyváradi Bihar FC vendégeként szenvedett vereséget.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Labdarúgás
A Bihar megyei derbin az első perctől kezdve meglátszott, hogy a nagyváradiaknak van nagyobb szükségük a győzelemre, ennek ellenére egy jól kidolgozott ellentámadást követően a vendégek szerezték meg a vezetést, ám Kiss Sándor tanítványai még a félidő vége előtt egy piros lappal járó tizenegyesből kiegyenlítettek. A második játékrészben emberhátrányban játszó szalontaiak hamar elfáradtak, a váradiak pedig még egy gólt szerezve gyűjtötték be a három pontot. Akárcsak a Kolozsvári U csapata is, amely a papírformának megfelelően, hazai pályán 2-0-ra verte a Besztercei Gloria II-t, és a Bihar FC-vel együtt négy pontra közelítette meg az éllovas Gaz Metant. A kiesési rangadón Nagyszentmiklóson nyert a Gyulafehérvári Unirea, míg a szintén a C osztály elkerüléséért harcoló Aradi UTA megszerezte első gólját a tavaszi idényben, és ez elégnek bizonyult a dési győzelemhez.

B osztály, 22. forduló, III. csoport: Szatmárnémeti Olimpia–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-0 (ªuteu 24.), Nagyváradi Bihar FC–Nagyszalontai Liberty 2-1 (Strapak 34. – 11-esből, Miculescu 70., ill. Zoicaº 30.), Resicabányai CSM–Aranyosgyéresi IS 3-1 (Gideon 15., Muticã 32., Stoican 80., ill. Dabu 22.), Dési Unirea–Aradi UTA 0-1 (Hora 87.), Temesvári CFR–Lupényi Minerul 1-0 (Mitics 47.), Nagyszentmiklósi Unirea–Gyulafehérvári Unirea 0-2 (Scarlat 18., Zãgrean 43.), Kolozsvári U– Besztercei Gloria II 2-0 (Jula 14., Székely 20.). A Vajdahunyadi Corvinul állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Galaci Dunãrea– Brassói FC 3-2, Négyfalusi Precizia–Buzãui Gloria 1-0 , Brassói Forex–Konstancai Portul 3-0. II. csoport: FC Caracal–Nagyszebeni FC 1-0.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool