
Fotó: Mediafax
míg Románia a G csoportban elfoglalt első helyét akarja megőrizni a fehéroroszországi vendégszereplés után is.
Várhidi Péter tanítványai két hete a világbajnoki címvédő itáliaiak 3-1-es legyőzésével hangolt a székesfehérvári, bosnyákok elleni összecsapásra. Az akkor kimagasló teljesítményt nyújtott válogatott szövetségi kapitánya mindjárt a világraszóló siker után leszögezte: az olaszok elleni győzelem akkor bizonyul igazán értékesnek, ha ténylegesen a magyar labdarúgás fejlődésének első értékelhető jele. „A nyugat-európai futballban korábban elhelyeztek minket egy szintre, de úgy érzem, ez most megváltozott. Az olaszok elleni győzelmet követően a világon már mindenhol tudják, hogy Magyarországon elindult valami” – fogalmazott Várhidi Péter. Mivel Magyarországnak már csak elméleti esélye maradt a csoport első két helye valamelyikének megszerzésére, a szakember elmondta, a bosnyákok elleni mérkőzés igazi tétje, hogy bebizonyítsák, a világbajnok elleni diadal nem volt véletlen. A keret összetétele azóta nem változott, ám Leandro hétvégén megsérült, míg Vaskó Tamás gyomorfertőzést kapott, így játékuk kérdéses.
Victor Piţurcă, Románia szövetségi kapitányának jelentősebb gondjai akadnak a keret összeállításakor: Cosmin Contra, George Ogăraru, Sorin Ghionea, Mirel Rădoi, Răzvan Cociş, Ionuţ Mazilu, Costin Lazăr és Laurenţiu Roşu sérülés, míg Gabriel Tamaş eltiltás miatt hagyja ki a fehéroroszországi összecsapást. A kicserélődött keretben hét év után ismét helyet kapott Eugen Trică, a Kolozsvári CFR középpályása, valamint Alin Stoica, a Gent játékosa, aki négy éve szerepelt utoljára a nemzeti tizenegyben. Sergiu Radu, a Cottbus és Dan Matei, a Besztercei Gloria labdarúgója először kapott meghívást a válogatottba. „Az utóbbi időben rendre sérülésekkel küszködtünk, de nem érződött játékunkon. Három pontért utazunk Minszkbe, hogy a csoport élén maradjunk” – nyilatkozta Victor Piţurcă.
Európa-bajnoki selejtezők, C csoport: Magyarország–Bosznia-Hercegovina (RTL Klub, 17.00), Málta–Törökország, Moldova–Norvégia. A csoport állása: 1 Görögország 18 pont/7 mérkőzés, 2. Norvégia 13/7 (17-6), 3. Törökország 13/6 (16-6), 4. Bosznia-Hercegovina 13/7 (14-14), 5. Magyarország 6/7, 6. Málta 4/7, 7. Moldova 2/7. G csoport: Fehéroroszország–Románia (RTV 1, 19.00), Hollandia–Bulgária (sport.ro, 21.30), Luxemburg–Szlovénia. A csoport állása: 1. Románia 17/7, 2. Bulgária 15/7, 3. Hollandia 14/6, 4. Albánia 9/7, 5. Fehéroroszország 7/7, 6. Szlovénia 4/7, 7. Luxemburg 0/7. A csoport: Szerbia–Finnország, Portugália–Lengyelország (sport 1, 23.00). B csoport: Skócia–Litvánia, Grúzia–Ukrajna, Olaszország–Franciaország. D csoport: San Marino–Csehország, Szlovákia–Írország, Wales–Németország. E csoport: Oroszország–Macedónia, Anglia–Izrael (sport.ro, 19.00), Horvátország–Észtország. F csoport: Lettország–Észak-Írország, Svédország–Dánia, Izland–Spanyolország.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.