Hirdetés

Az „átmentő” viadal

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Atlétika n U23-as Európa-bajnokság: két magyar, egy román éremre számítanak Debrecenben Egy nappal a július 12–15. között Debrecenben rendezendő 6. U23-as atlétikai Európa-bajnokság rajtja előtt már csak az időjárás alakulása miatt aggódtak a szervezők.

2007. július 12., 00:002007. július 12., 00:00

Az időjósok ugyanis erős lehűlést, valamint viharokat és záporokat prognosztizáltak a térségben, ami elsősorban a cívisváros központjába tervezett szerda esti, látványos felvonulással és tűzijátékkal fűszerezett megnyitóünnepség sikerét veszélyeztette. Végül csak a lehűlés jött be, ami viszont várhatóan nem árt túlságosan a teljesítményeknek.
A 11. világversenyére készülő cívisvárosban 923 atléta várja a rajtot, öszszesen 2418 személy kapott akkreditációt. Elsőként a britek érkeztek, a legnagyobb küldöttséggel, 111 fővel, azonban a franciák jöttek, de a 108 személyes orosz csapat is tekintélyt parancsoló. Az első ismerkedő edzések alapján csak a súlylökő kör felületének csúszóssága ellen fogalmazódott meg kifogás, minden egyébről elismerően nyilatkoztak az indulók.
A magyar csapat negyventagú, ami minden idők legnagyobb létszámú magyar válogatottjának számít. Mérei László szakmai igazgató ennek ellenére óvatos: két érmet és négy-öt döntős helyezést remél. Az egyik éremesélyes, az idei ranglistán második helyezett súlylökő, Kürthy Lajos fel is vállalja esélyességét. „Bár ebben a sűrű mezőnyben centimétereken múlhatnak a helyezések, mindenképpen szeretnék érmes lenni” – mondta a sajtótájékoztatón Kürthy, akinek esetleges sikere alapvetően meghatározhatja a verseny hangulatát, tekintve, hogy a súlylökés az első nap programjában szerepel. A verseny másik magyar éremesélyese a csíkszeredai származású, háromszoros Európa-bajnok, Bene Barnabás, aki 1500 méteres síkfutásban ugyancsak az idei ranglista második helyéről várja a versenyt. „Most még a döntőbe jutás a célom, de nem szeretnék érem nélkül maradni, még akkor sem, ha sérülés hátráltatta a felkészülésemet” – mondta el a Krónikának a futó.
A román küldöttség vezetője, Gyöngyössy Zsolt egyetlen érmet tart reálisnak, azt azonban aranynál lejjebb nem adja. „Nemcsak azért, mert Angela Moroşanu európai listavezető 400 méteres gátfutásban, hanem azért is, mert ő a felnőtt világbajnokságon is döntőre esélyes versenyző – részletezte Gabriela Szabo egykori edzője. – Amúgy inkább döntős helyezésekben gondolkodom, mivel jelentős fiatalítás van mögöttünk, a 22 fős csapat tagjainak többsége még két év múlva is utánpótláskorú lesz”.
Christian Millz, az európai szövetség igazgatója a Krónikának kijelentette: az „átmentő” kontinensbajnokságnak nevezett U23-as Eb eddigi kiírásai teljes sikert jelentettek, mivel maximálisan képesek biztosítani a megfelelő nemzetközi megméretetést az ifikorból kinőtt, de még nem felnőtt atléták számára. Egy évvel a pekingi olimpia előtt Debrecenben újabb Carolina Klüftök vagy Jelena Iszinbajevák „nőhetnek ki”, mint négy évvel ezelőtt Bydgoszczban, az athéni olimpia előtt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés