
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága elutasította az albán és a szerb szövetség óvását, így az eredeti döntésnek megfelelően a két ország októberi, félbeszakadt Európa-bajnoki selejtezőjét 3-0-s eredménnyel a házigazda szerbeknek ítélte, ugyanakkor három pontot le is vont a hazai válogatottól.
2014. december 04., 13:422014. december 04., 13:42
2014. december 04., 13:422014. december 04., 13:42
Az október 14-én rendezett botrányos belgrádi mérkőzés miatt mindkét szövetséget 100 ezer euróra büntették, a szerbeknek pedig két hazai selejtezőjüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk. A szerb csapat ennek megfelelően a novemberi, dánok elleni összecsapást üres lelátók előtt játszotta le.
A találkozót az első félidő 42. percében, 0-0-s állásnál szakították félbe, mert dulakodás tört ki a szerb és az albán csapat játékosai között, és ehhez a nézők is csatlakoztak.
Az incidens kiváltó oka az volt, hogy quadrocopterrel egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított valaki a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán futballistákat, ők az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró végleg lefújta a mérkőzést.
Az I csoportban az albánok 4 ponttal a harmadik, míg a szerbek 1 ponttal a negyedik helyen állnak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!