Hirdetés

Novák Eduárd sportminiszter: az első száz nap a reformról szólt, a cél a teljesítmény növelése

•  Fotó: Székelyhon Tv

Fotó: Székelyhon Tv

Miniszteri mandátumának első száz napja a reformról szólt, mind az ifjúsági ügyek, mind a sport esetében, a cél pedig a teljesítmény növelése – jelentette ki szerdán az ifjúsági és sportminiszter.

Hírösszefoglaló

2021. április 21., 14:002021. április 21., 14:00

2021. április 21., 14:012021. április 21., 14:01

Novák Eduárd azt mondta: tevékenységét azzal kellett kezdenie, hogy felmérje a romániai sport jelenlegi állapotát – tájékoztatott az Agerpres.  

Az RMDSZ közleménye szerint a tárcavezető úgy értékelte, hogy a teljesítmény növelése csak a jelenlegi helyzet értékelésével, az intézmények szorosabb együttműködésével, egy alapos átvilágítással, felelős irányítással és menedzseléssel érhető el.

Hirdetés

„Ezekre az alapelvekre épül az Országos Sportfejlesztési Stratégia, amelyet év végéig fogunk kidolgozni, és amelynek három fontos célkitűzése van az elkövetkező tíz évre:

Idézet
Románia kerüljön be az első tíz ország közé, ami az olimpiai és paralimpiai eredményeket illeti; a jelenlegi 5%-ról 30%-ra növelni a sportolók arányát; a diákok minden nap mozogjanak az iskolában” 

– részletezte Novák.

Az ifjúság területén megfogalmazott reformok közé tartozik az új munkahelyek teremtése. Éppen ezért a minisztérium egy olyan finanszírozási tervet dolgoz ki, amely azokat a tevékenységeket és kezdeményezéseket támogatja, amelyek felkészítik a fiatalokat az új munkahelyek betöltésére – írja a közleményben.

Novák Eduárd legfontosabb tervei közé tartozik a szaktárca alárendelt struktúráinak, az edzőknek és a sportolóknak kitűzött tejlesítménycélok kidolgozása, a sportszövetségek finanszírozási módjának reformja, amely az eredményekre és célokra alapszik, a paralimpiai szövetségek áthelyezése a sportszövetségek alárendeltségébe, az edzők képzésének reformja, az iskolai keretek között szervezett mozgás és egészséges életmód népszerűsítése.

Ugyanakkor tervei között szerepel egy online platform létrehozásával

a sport digitalizálása, amely átláthatóságot és hatékonyságot teremt a román sport irányításához,

a sportlétesítmények akadálymentesítése, valamint a minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények decentralizációja és átadása a helyi hatóságoknak, amelyek jobban ismerik a helyi igényeket, és hatékonyabb finanszírozási mechanizmusokkal rendelkeznek.

„Az elmúlt száz nap, még ha leginkább az átvilágításról és a tervezésről szólt, úgy érzem sikerült eredményeket elérnünk néhány nagyon fontos ügyben:

Idézet
az EURO 2020 meccseire visszatérhetnek a nézők a lelátókra, a sportolók esetében elfogadják a koronavírus-gyorsteszteket”

– mondta a miniszter, hozzátéve: elindították az első velodrom megépítését és több intézmény decentralizációs folyamatát is.

Kifejtette: az ifjúság területén egy olyan rendeletet dolgoztak ki, amely meghatározza az ifjúsági táborok működési módját járványhelyzetben, elősegítve ezáltal a szervezők munkáját. Ugyanakkor újraindították az ifjúsági szervezetek pályázati rendszerét is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés