
Rangadóhoz méltatlan, helyzetekben szegény játék után 1-1-es döntetlennel osztozkodott meg pontokon a bajnoki címvédő Steaua és az ezüstérmes Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata az élvonalbeli bajnokság hétvégi, 7. fordulójának bukaresti mérkőzésén.
2015. augusztus 16., 17:592015. augusztus 16., 17:59
Az első fél órában csak elvétve lehetett látni komolyabb kezdeményezéseket, de a 30. percben Filip Jazvics lövése felébresztette a hazaiakat, akik a túloldalon góllal válaszoltak: Gregory Tadé indítását Adrian Popa értékesítette.
Fordulás után egyenlített az ASA egy hasonló góllal, mint amilyet kapott: Luis Pedro tálalt a bosnyák Jazvics elé, aki élt a lehetőséggel, és Cojocaru kapus lábai között lőtte hálóba a labdát. Ezután mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrált, így nem sok említésre méltó helyzetet lehetett látni. Csupán a hajrában pörgött ismét fel a találkozó, amikor Jazvics passzát gyengén rúgta kapura a bolgár Alexandru Dedov, illetve a túloldalon Stăncioiu hárította Iancu szabadrúgását.
Ez a döntetlen egyik csapatnak sem kedvező, hiszen mindketten a negyedik meccsükön ikszeltek ebben a szezonban, és így nehezen gyűlnek a pontjaik. Az viszont dicséretre méltó az ASA részéről, hogy az elmúlt egy év alatt egyszer sem kapott ki a Steauától: a múlt szezonban mindkét találkozót megnyerték a vásárhelyiek, és a nyári Szuperkupában is diadalmaskodtak. A Steaua és az ASA egyaránt tíz pontot gyűjtött eddig.
Feszültség az öltözőkben
Információink szerint a szenegáli középpályás, Ousmane N’doye és Vasile Miriuţă edző között egyre csak nő a feszültség. Még a Saint-Étienne elleni európa ligás odavágón kezdődött a konfliktus, ugyanis a futballista gyenge teljesítménye után nem kapott lehetőséget a következő meccseken. Ráadásul a Steaua elleni Szuperkupa-meccs végén azt ígérte, többet nem fog játszani a fővárosiakkal, és ezt be is tartotta: személyes okokra hivatkozva üzent a trénernek, hogy rá ne számítson a szombat esti találkozón.
Ugyanakkor Gabriel Mureşan csapatkapitány is bevallotta, hogy edzőjük és az ASA régebbi játékosai közt volt némi nézeteltérés, de már megoldották. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy három alapember még mindig nem áll a tréner rendelkezésére: a csatár Ramiro Costa, illetve a támadó középpályás Romario Kortzorg és a védő Pawel Golanski is sérüléssel küszködik – szerencsére Mircea Axente felépült, őt már be is vetette Miriuţă a Steaua ellen. A mérkőzés után viszont igazi csapatként ölelkeztek össze a vásárhelyi együttes játékosai, mutatva, hogy nincs nagy gond az összetartással.
Ha a Steaua-edző Mirel Rădoi és játékosai között egyelőre még zavartalan a viszony, úgy tűnik, hogy a szurkolók által már megkérdőjelezett fiatal szakvezető kezd kiesni Gheorghe Becali kegyei közül. A tulajdonos nagyon elégedetlen volt a döntetlennel, szerinte futballistáinak nincs tartása és ezért a tréner is hibás. Rădoi is úgy érzi, hogy talán a bukaresti együttes „túl nagy falat” neki, de egyelőre folytatja a megkezdett munkát.
A héten ugyanis az Európa Liga utolsó selejtezőkörében, a Rosenborg ellen kellene bizonyítson. Becali ugyanis egyértelműen továbbjutást vár el tőle, és a nemzetközi szerepléssel járó bevétel híján kilátásba helyezte a nagy múltú klub eladását vagy a fizetésképtelenség bejelentését. „Nem folynak eurómilliók a csapból” – indokolta.
Edzőváltás és pontszerzés
Noha az újonc Voluntari FC nem kezdett rosszul a Liga 1-ben, a hétközi hatodik fordulóban csütörtök este a listavezetővé előlépett Dinamótól elszenvedett 3-0-s vereség mégis végzetes lett Bogdan Vintilă edzőnek. Az Ilfov megyeiek Flavius Stoicant nevezték ki az élére, aki lapzártánk után a Giurgiui Astra ellen debütált hazai pályán.
Az élvonalba ugyancsak idén visszatért Temesvári Poli már szombaton lejátszotta bajnoki összecsapását, amelyen 1-1-es döntetlent jegyzett a vendég Craiova ellen. Előtte való nap a Selymes Tibor edzette – és korábban hat pont levonással büntetett – Ploieşti-i Petrolul 2-1-re nyert hazai környezetben a Botoşani ellen és így már ő is pluszelőjellel, de változatlanul serehajtóként szerepel a tabellán. A Liga 1 hetedik fordulója hétfőn Viitorul–Chiajna (18.30), Târgu Jiu–Kolozsvári CFR (21) mérkőzésekkel zárul.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!