Hirdetés

ASA: élcsapatot akar Răducan

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Optimistának mutatkozott Narcis Răducan, a Marosvásárhelyi ASA futballklubjának újonnan kinevezett elnöke a hétfő délutáni, első sajtótájékoztatóján.

Pál Gábor

2015. január 26., 17:162015. január 26., 17:16

A Giurgiui Astrától „átszerződött” sportvezető egyelőre csak fél évre írt alá, de bízik abban, hogy sokkal több ideig marad, mint az előző három együttesénél.

A napokban ő is elutazik a táblázat ötödik helyén telelő élvonalbeli csapat törökországi edzőtáborába, hogy minél jobban megismerje a játékosokat, utána pedig eldöntik, hogy milyen poszton van szükségük erősítésre. Răducan szerint amúgy két-három játékos érkezése várható. Meggyőződése, hogy jól megértik majd egymást Liviu Ciobotariu szakvezetővel, akivel játékos korában csapattársak voltak a Național FC-ben.

Az új elnök reméli, hogy az együttes a tavaszi szezonban is jól teljesít – elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy az élmezőnyben maradjanak. Kihasználnák a pontvadsázsatban előttük álló, de egyaránt pénzügyi gondokkal küszködő Ploieşti-i Petrolul és Kolozsvári CFR nehéz helyzetét, hogy megelőzzék őket. Amennyiben esélyük lesz rá, nem utasítják vissza az európai kupasorozatokban való indulást sem.

Răducan a klub vezetőtanácsával való egyeztetése során megfelelő stratégiát szeretne kidolgozni a következő időszakra. Tervei között szerepel, hogy hosszú távon évről évre az első helyekért versengjenek, a tapasztalt játékosok mellett pedig több helyi labdarúgó is felkerüljön a felnőtt keretbe.

Ezzel együtt leszögezte, hogy a vezetőségnek kiemelt feladata lesz megtartani a jelenlegi játékosokat, mivel a labdarúgók több mint felének a bajnokság végén lejár a szerződése. Răducan az eredmények függvényében maradhat az ASA-nál a következő szezonban is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés