Hirdetés

Argentin motorolaj segített Gyenes Manin a Dakaron

„Köszönet az argentin szurkolóknak a motorolajért!” – üzente közösségi oldalán Gyenes Emanuel szatmárnémeti motoros, aki hétfőn a helyi közönség segítségével ért célba 53-ként a Dél-Amerikában zajló Dakar Rali második szakaszán. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. január 06., 19:422015. január 06., 19:42

A világ legnehezebb terepralijának tartott verseny leghosszabb speciálján, a több mint 500 km hosszú etapon ugyanis problémája akadt a KTM-jével. Mint arról korábban beszámoltunk, az első nap 47-ként befutott pilóta jól kezdett, és feljött a 36. helyre, csakhogy ezt követően visszaesett, és leszakadt az élmezőnytől. Késő estére derült ki, hogy műszaki probléma miatt veszített értékes perceket.

„Reggel jól mentem, de elkezdtem olajt veszíteni. 100 km után kénytelen voltam megállni. Azt hiszem, legalább 40 percet veszítettem a szerelés miatt, és szerencsém volt, mert kaptam motorolajat a pálya szélén lévő helyi nézőktől. Ez alatt nyolc quad is elment mellettem, de a következő 400 km során visszaelőztem őket. Nagyon nehéz volt, mert szörnyen poros volt az út, az utolsó közel 100 km-en pedig már homok volt, a hőmérséklet pedig nagyon magas” – ecsetelte az összetettben ekkor még 51. Gyenes Mani.

Hozzátette: „a Dakar hosszú, remélem, hogy behozom az elvesztett időt”. Ez kedden sikerült is neki, hiszen a 40. időt motorozta, és így az összetettben is előrelépett a 45. pozícióba. A másik romániai motoros, Marcel Butuza változatlanul a 70-80-as mezőnybe rangsorolódott: kedden 74. lett.

A hétfőn győztes spanyol hondás Bort Barreda a harmadik szakaszt követően is megőrizte elsőségét az összetettben. Bár a San Juan és Chilecito közötti 220 kilométeres speciált kedden csak harmadikként teljesítette, az ausztrál Dakar-újonc, 28 éves Matthias Walkner és annak csapattársa, a szintén gyári KTM-mel versenyző címvédő Marc Coma mögött. „Ma (szerk. megj.: kedden) egyszerűbb volt, ugyanakkor veszélyesebb. Folyómedrekben haladtunk, rengeteg kő között” – mutatott rá Barreda.

A quadok között a második körben még a címvédő chillei Ignatio Casale és a lengyel Rafael Sonik között zajlott szoros küzdelem – ebből hétfőn még az európai került ki győztesen –, kedden viszont a Casale lemaradt és az argentin Sebastian Halpern ért elsőként célba az összetettben továbbra is első Sonik előtt.

Korai búcsúzók

Hogy valójában mennyire embert és gépet próbáló a Dakar, azt az adatok is jól tükrözik.
A második szakasz során nem kevesebb mint egy tucat motoros és hat quados volt kénytelen feladni a viadalt, a mezőnyből pedig sokan a dűnék között éjszakáztak, és kedden reggel értek csak be a bivouac-ba.

A korábbi többszörös világ- és olimpiai bajnok síugró Adam Malysz számára is befejeződött a sivatagi csata: a Buggyval rajthoz álló, 18. helyen álló sportolónak egyszerűen kigyulladt az autója, de szerencsére sérülés nélkül megúszta a veszélyes helyzetet.

Minimenők

Az autós mezőnyben három szakasz után a katari Nasszer al-Attiyah áll az élen, mert miután hétfőn nyert a Minivel, kedden csak alig négy perccel elmaradva a szakaszgyőztes argentin Terranovától lett az ötödik. Továbbra is jól tartja magát a Toyotával a dél-afrikai Giniel de Villiers, aki sorozatban másodjára lett második.

Eközben a spanyol Carlos Sainz is javított a Peugeot-val: hétfőn a 7. lett, kedden viszont már a 4. időt autózta a 284 km-es speciálon. Az elmúlt években a motorosok mezőnyét uraló, többszörös bajnok francia Cyril Despres úgy tűnik, hogy négy keréken is jól halad olyannyira, hogy a Peugeot-val hétfőn a 24. lett, két hellyel jobban zárva mint honfitársa, a nagy klasszis, tizenegyszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel (Peugeot). Kedden azonban már utóbbi végzett előtte, mégpedig a hetedik helyen, de Despresnek sem lehet oka panaszra, hiszen a 14. helyre kormányozta be az autóját.

A címvédő Nani Roma az első napi technikai gondok után hétfőn még csak a 34. lett, kedden viszont már a 6 időt autózta, ezzel együtt még mindig nagy a lemaradása az élen állókhoz képest.

A Dakar szerdán Chilecitóból Copiapo felé veszi az irányt, és ezzel megérkeznek Chilébe. A motorok, quadok és autósok összesen 909 km-et tesznek meg, amelyből 315 a mért szakasz. A kamionokra 768 km-es táv vár 174 kilométernyi speciállal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés