
Fotó: Manases Sándor
2012. február 24., 09:052012. február 24., 09:05
Az ősszel 12 bajnoki meccsen szereplő és 7 gólt rúgó, tavaly nyáron ingyen megszerzett brazil csatár szerződésében a hírek szerint az a záradék szerepelt, hogy ha a klub legalább egymillió eurós ajánlatot kap érte, akkor el kell hogy engedje. A támadóért először a Guoan Peking jelentkezett be, de végül ahhoz a Csangcsun Jatajhoz szerződött, amelynél korábban egy másik volt CFR-es csatár, Nei is megfordult.
Az elmúlt bajnoki idényt a hetedik helyen végző kínai alakulat állítólag 800 ezer eurós fizetést ajánlott a 31 éves Weldon Santos de Andradénak, ami legalább háromszor anynyi, mint a kolozsvári gázsija.
„Weldonnak valóban volt egy ilyen záradék a szerződésében, és el akart menni. Higgyék el, azt sem tudom, milyen csapathoz ír alá – nyilatkozta Pászkány Árpád klubtulajdonos a Ziua de Cluj napilapnak. – Nagyon sajnálom, hiszen kiváló játéktudással rendelkezett, de nem tudtuk visszatartani. Erőszakkal nem marasztalhattuk, mert egyértelmű, hogy ebben az esetben jelentősen visszaesett volna a teljesítménye. Ő ezt akarta, mi pedig nem álltunk ellen. Az ajánlat neki és nekünk is megfelelt.”
A szurkolók szemében rendkívül népszerűtlen üzletet három héttel azt követően ütötték nyélbe, hogy a CFR – szintén nagy elégedetlenséget kiváltva a drukkerek körében – eleresztette a csapat „motorját”, Renan Fernandes Garciát is. A brazil középpályást – aki végigjátszotta a 18 meccsses őszi idényt – a nyáron véglegesen megveheti a Sampdoria, ha az egymillió euró mellett további hármat fizet a CFR-nek. Weldon távozásának tudatában a CFR a héten leigazolta Liviu Ganeát, a Jorge Costa együttesét egy ponttal megelőző, listavezető Dinamo 24 éves cserecsatárát, aki ősszel 9-szer ugrott be a kispadról, és egy gólt szerzett.
A középpályássort a Pandurii együttesétől kölcsönzött 27 éves bosnyák futballistával, Sztojan Vranjessel egészítették ki, illetve a vele egyidős francia játékossal, Nicolas Godemechével, aki ingyen érkezett, legutóbb a portugál Navalban szerepelt. A távozók listája egyelőre még Dominique Kivuvu (Mjällby, kölcsönben), Ionuţ Rada (Karlsruhe, kölcsönben) és Daniel Fernandes (szerződésbontás) nevét tartalmazza. A Liga 1-es csapatok háza táján egyébként a szokásokhoz híven óriási a téli játékosmozgás: eddig csaknem 200, Romániában játszó vagy ide érkező futballista váltott klubot.
A Liga1.ro honlap által vezetett listán a legaktívabb együttes a Concordia Chiajna, amelynek neve az érkezőket és távozókat összesítve 30-szor szerepel a lajstromban. A román élvonalbeli csapatok csütörtök éjféltől már csak szabadon igazolható labdarúgókkal erősíthetnek. A Liga 1 március 2-án a 19. fordulóval folytatódik.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.