
Elkeseredett magyar játékosok a szombat esti mérkőzés lefújása után
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1-0-ra kikapott a vendég albán csapattól világbajnoki selejtezőmérkőzésen, ezzel negyedik maradt a csoportjában, egyúttal csupán matematikai esélye maradt a részvétel kiharcolására.
2021. október 09., 23:492021. október 09., 23:49
2021. október 10., 00:002021. október 10., 00:00
A meccset az angolok elleni találkozón történt rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt rendezték üres lelátók előtt a budapesti Puskás Arénában a nemzetközi szövetség döntése értelmében. A mindkét csapat számára rendkívül fontos mérkőzés nem kezdődött túlságosan nagy iramban, a tét látszólag inkább óvatosságra intette a játékosokat, egyik gárda sem vállalt kockázatot. A magyarok kifejezetten pontatlanul futballoztak, ráadásul amikor náluk volt a labda, akkor sem voltak beindulások vagy labda felé mozgások, így a támadásszövés kifejezetten lassú és körülményes volt.
A folytatás viszont magyar helyzettel indult, de Sallói Dániel közelről nem találta el kaput. Ez sem adott lendületet Marco Rossi tanítványainak, mivel utána inkább az albán csapat birtokolta többet a labdát. Az első ziccerre az 59. percig kellett várni, akkor Myrto Uzuni lépett ki a magyar védők között, ám Gulácsi Péter nagy bravúrral védte a lövését. A Ferencváros légiósa nem sokkal később fejjel is elrontott egy nagy helyzetet, akkor a magyar kapus kezébe bólintott.
Így örült a vendég együttes a győztes gólnak
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A 75. percben nagyon közel jártak a magyarok a gólhoz, de Szoboszlai Dominik beadása után Szalai Attila a jobb kapufát találta el. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, mert tíz perccel a vége előtt a csereként beállt, a Southamptonban futballozó Armando Broja egymaga megbolondította a magyar védelmet, majd pontos lövésével Albánia szerezte meg a meccset eldöntő gólt. A hajrában nem jött össze az egyenlítés a magyar válogatottnak, így szinte biztossá vált, hogy nem tudja megszerezni a pótselejtezőt érő második helyet a hatosban.
A vereség nyomán a magyarok hátránya kilenc pontra nőtt a veretlenül éllovas angolokkal szemben, továbbá ötre a második albánok és négyre a harmadik lengyelek mögött. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese kedden az Eb-ezüstérmes Anglia vendége lesz a Wembley Stadionban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!